Vezető hírek
Legyél te is Napvándor!
A Nap égi útját követi a túrasorozat
Tuboly Andrea, a Tourinform Iroda vezetője lapunknak elmondta: az első túrát március 21-ére, a tavaszi napéjegyenlőség és a csillagászati tavasz első napjára tervezik, mégpedig a Gébárti-tóhoz.
- A belvárosból, a Kazinczy térről indul a kirándulás. A Gébárti úti megállóig helyijárattal utazunk, innen elsétálunk a tóig, melynek keleti partján, a tanösvényen kialakított pihenőhelynél várjuk be az alkonyatot. Újhold idején köszöntjük a csillagászati tavaszt. Ezt követően gyalog indulunk vissza a belvárosba a Zala-folyó mentén, a töltésen – avatott be a részletekbe az irodavezető.
Az első táv 5,5 kilométer hosszú, melyet Szabó Balázs, a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület elnöke, bronz fokozatú gyalogos-, kerékpáros túravezető irányít.
A Nap égi útját követve hasonló kirándulásokra kerül sor nyár közepén, vagyis június 21-én (ekkor az Alsóerdőre mennek az érdeklődők), továbbá szeptember 23-án, amikor „Őszi csillagleső” címmel a Horhosok útján vonul a csapat. A programsorozat karácsonyvárással zárul december 21-én, mégpedig a Karácsony-hegyen.
Tuboly Andrea és Szabó Balázs (Fotó: Tourinform/Köcse Henriett)
- A túrasorozat nem előzmények nélküli – folytatta Tuboly Andrea. 2022. decemberében a Tourinform Iroda és a Zalai Tekergő(k) már várta egy hasonló rendhagyó programmal az érdeklődőket. Akkor Tél Varázsa Túra címmel, a téli napforduló napján, egy esti sétán vehettek részt a csatlakozók. A rendezvényen régi hagyományokat felidézve, szertüzet gyújtva hívogattuk a fényt, vártuk karácsony ünnepét. A program sikere adta az ötletet, hogy egy egész éven át tartó programsorozattá bővítsük a kezdeményezést.
Aki szeretne Egerszegi Napvándor lenni, és az év során négy nevezetes kirándulóhelyet felkeresni, az a Tourinform Irodában válthatja ki a Napvándor útlevelet. Aki az összes túrán részt vesz, és lepecsételteti az „úti okmányát”, év végén egy Napvándor jelvénnyel gazdagodik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen