Archivum
Letették az alapkövét a gyenesi "műfüvesnek”
A Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítés Programjának (MLSZ OPP) támogatásával a szeptemberi tanévkezdésig egy kisméretű 22 x 42 méteres műfüves pályát alakítanak ki Gyenesdiáson, a 380 fő oktatását biztosító Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán – jelentették be a közelmúltban, a helyszínen tartott alapkőletételi ünnepség alkalmával.
A műfüves pálya megépítésének fontosságát az is indokolta, hogy a Nyugat-Balaton régió legintenzívebben fejlődő településén, a lakosság száma évente 80-110 fővel gyarapodik. Az iskola udvarára tervezett beruházástól való távolság az óvodások és bölcsődések számára mintegy 150 méter, így a legkisebb korosztály számára is lehetővé válik a pálya használata. A helyi Kinizsi Sportegyesület (GYKS) számára is fontos a szakszövetség állásfoglalása, amely szerint az utánpótlás kinevelése elsőrendű. A pálya létrejötte minden korosztály számára egész éves futballozási lehetőséget biztosít, illetve a minden napos testnevelés bevezetésével az iskolai testnevelés órákat is színesíti.
Az ünnepségen - amit megtisztelt jelenlétével dr. Török Lajos, MLSZ-szaktanácsadó, ifj. Kozma Sándor, a kivitelező Magyar Pályaépítő Kft. ügyvezetője és Mosdósi Attila GYKS-elnök is- Gál Lajos az önkormányzati sportcentrumok létrehozásában élenjáró község polgármestere kiemelte: a pályázatot két éve nyújtották be, és akár 40-50 nap múlva már készre is jelenthetik. Az iskola udvarán található kézilabdapálya helyén pedig tornaterem építését célozták meg – mondta el. A bruttó 25 milliós beruházás 7,5 milliós önkormányzati önrészét jó célra különítették el. A civil életet is erősítő, a jövő sportnemzedékét kinevelő létesítmény a futball szeretetét is erősíti majd – húzta alá.
Manninger Jenő miniszteri biztos gratulált a helyi sportfejlesztésekhez. Hozzátette: Gyenesdiás mindig, minden tervét megvalósítja, csak néha nem olyan ütemezésben, mint azt a polgármester szeretné.
Józsi György, az MLSZ megyei igazgatóságának vezetője kiemelte: az MLSZ OPP keretében, Zala-megyében idén, a közeljövőben, nyolc pálya építése fog elkezdődni, illetve befejeződni. Ezek közül az első: a gyenesi lesz.
Lancz Tamás iskolaigazgató köszönettel és örömmel vette, hogy a sportberuházások legnagyobb kedvezményezettje az iskola lett. Bölcs döntésnek nevezte a pálya helyszínének kijelölését. Az előzetes igényeket felmérve úgy vélte, a pálya kihasználtsága olyan intenzív lesz, hogy hamarosan a villanyvilágításra is szükség lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen