Archivum
Megőrizni nyelvünket, tradícióinkat
Az ünnep, az ünneplés minden település számára fontos. Ilyenkor jó megpihenni, találkozni és beszélgetni egymással, osztotta meg gondolatait a falunapról Horváth Zoltán, Tófej polgármestere. Köszöntőjében utalt arra is, hogy ezt a napot a szórakozásra, a felüdülésre szánják. A tófejiek nem egyedül ünnepeltek, hiszen erdélyi testvértelepülésük, Gyulakuta küldöttségét immár harmadik alkalommal látták vendégül a rendezvényen, melynek kezdetét a székely és a magyar zászló ünnepélyes felvonásával adták hírül.
A magyarság ünnepe gyulakutai barátokkal Tófejen
Varga József, Gyulakuta polgármestere úgy fogalmazott, nagy izgalommal várták ezt a napot, hogy röpke egy év elteltével ismét találkozhassanak testvértelepülésük lakóival. Örömét fejezte ki, hogy néhány napot együtt tölthetnek, kirándulhatnak, élvezhetik a tófejiek barátságát, amiért rendkívül hálásak. Mint mondta, fontosnak tartja a falunapot, mely nélkül egy község élete olyan lenne, mint egy megállás nélküli kirándulás. Utalt polgármester kollégája tavalyi gondolatára, aki a két település formálódó barátságát egy morzsákból összerakott kenyérhez hasonlította. Mint fogalmazott, ez a cipó már kész van, sőt már meg is haladta. Idén immár harmadszor látogathattak el Tófejre. A házigazdák barátsága Gyulakuta, Székelyföld, Erdély számára rendkívül fontos dolog, mert bárhol a világban magyarként szórványban, kisebbségben élni, nem hab a tortán. Minden egyes kisebbségben élő magyarnak ugyanis túl kell teljesíteni ahhoz, hogy elismerjék abban az országban, ahol él. Kérte a tófejieket, segítsenek nekik ebben, mert nagy szükségük van arra, hogy tudják, van mellettük egy nagy, erős, keresztény nemzet. Ők azt ígérhetik, Erdélyben és Székelyföldön, a Kárpátok lábainál hősiesen fogják védeni a hazát.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő beszédében az összetartozás jelentőségét emelte ki. Mint mondta, Tófej ünnepe a nemzet egységét szimbolizálja, mert körükben üdvözölhetik a Maros megyei Gyulakuta küldöttségét. A legfőbb összetartó erő a magyarság, mi magyarok egy haza gyermekei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért. A 21. században Európa és a magyarság új kihívások előtt áll, melynek úgy kell megfelelnünk, hogy közben megőrizzük nyelvünket, hagyományainkat, kultúránkat. Hangsúlyozta továbbá, hogy az anyaországbeliek példát vehetnek az elszakított területeken immár száz esztendeje élő magyar emberektől. Példát vehetnek a gyula-kutaiaktól is, akik a román népszámláláskor rendre magyarnak vallják magukat. Nem kell ugyanis felolvadni a népek nagy olvasztótégelyében, ellenben védeni kell nemzetünket, ezzel védve Európát is, ahogy évszázadokon át tettük. Ha pedig a szükség úgy hozza, kerítéssel is, és persze elszántsággal. Az elmúlt öt év bebizonyította, hogy Brüsszeltől Washingtonig igenis megvédhetőek nemzeti érdekeink, hangoztatta.
Az ünnepi program szentmisével folytatódott. Bognár István plébános úgy vélekedett, az erdélyiek úgy tekintenek a magyarországbeli magyarokra, mint akik már kanalazgatják a nyugatot, de látják azt is, hogy prüszkölnek tőle. Nézik, mit kell majd kellő kritikával kezelniük, mert érzékelik, nem minden jó és szép, ami nyugatról érkezik. Mint mondta, amikor a magyarságról beszélünk, nem csak az anyaország és a szomszédos országok magyarságára kell gondolni, hanem azokra is, akik gazdasági kényszerből emigráltak más államokba. Fel kell tenni a kérdést, mi az, ami miatt itt maradnának. Úgy vélte, ha a minimálbér 550 euró lenne, senki nem hagyná el az országot. Az a párt, mely a következő négy évre nemcsak megígéri, de teljesíteni is fogja, az győzni fog. Aki pedig megfeledkezik erről a nagy magyar csoportról, az bajban lesz. A teljes identitásvesztés elkerülése érdekében a gazdasági emigránsokra ugyanúgy figyelni kell, hangsúlyozta.
A falunap ünnepélyes megnyitója után állófogadás következett. Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében gratulált a színvonalas rendezvényhez. Mint fogalmazott, Tófej gyulakutai testvértelepülési kapcsolata azért működik, hogy ezer év múlva is legyen magyar a határon túl. A megyei közgyűlés pedig azon dolgozik, hogy száz év múlva is legyen magyar a határon belül. Kitért a megyei TOP-programra, melynek keretén belül a kistelepülések fejlesztési szándékainak megvalósításához is biztosítanak forrásokat. Jelezte, a sok aprófalu számára létfontosságú a közlekedés, történjen kerékpárúton, közúton, vasúton. Éppen ezért bízik abban, hogy pár év múlva az uniós pénzek felhasználása révén a kistelepülések, közte Tófej is, fejlődésről számolhat be.
Horváth Zoltán polgármester érdeklődésünkre elmondta, a kátyúzást befejezték a településen, jelenleg a műfüves pályát építik az iskola mögött. Az MLSZ támogatja a beruházást, melyhez az önkormányzat közel 8 millió forint önrészt biztosít. Az elkövetkező négy évben arra törekednek majd, hogy továbbra is biztosítsák a község színvonalas működtetését.
Viszonozva a gyulakutai barátaik látogatását az elmúlt csütörtökön tófeji küldöttség utazott a székelyföldi településre, négy napra. A kilencedik alkalommal megrendezett községi napokon tófeji diákok nemzetközi birkózóbajnokságon mérettették meg magukat, a kulturális programrészben pedig bemutatkozott a Szivárvány Dalkör. A tófeji küldöttség tagjai jól érezték magukat gyulakutai vendéglátóiknál, akik pénteken kirándulással is kedveskedtek nekik. Szombaton, a rendezvény csúcsnapján pedig együtt ünnepeltek, szórakoztak erdélyi barátaikkal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen