Archivum
Páhok tehetségei
Szabó Zsolt Szilveszter, az alsópáhoki művelődési intézmény vezetője május elején köszöntötte a színháztermet csordultig megtöltő pedagógusokat, anyukákat, apukákat, nagy- és dédszülőket, rokonokat, ismerősöket és mindazokat, akik megtisztelték jelenlétükkel a páhoki tehetségek bemutatóját.
Műsoros délután
Mint jelezte, immár negyedik esztendeje annak, hogy a legtehetségesebb helyi csoportoknak és egyéni fellépőknek lehetőséget adnak arra, hogy egy műsoros délutánon bemutassák produkcióikat. A programot nem versenyként hívták életre, hanem azért, hogy a tudás, a tehetség, a rátermettség, a talentum bemutatást nyerjen. A hagyományápolás és értékőrzés jegyében mintegy hetven gyermek produkciója kapott tapsot.
A fellépők között elsőként a helyi Szivárvány óvoda Százszorszép tánccsoportja adott elő egy népi játékot Nagyné Györei Éva vezetésével. Ő készítette föl a Pacsirta Gyermekdal Versenyen arany minősítést szerző Orovecz Dánielt, Dóber Boldizsárt és Gáti Vivient, akik szép énektudásukkal csillogtak. Markai Márk majd Markai Máté és Kosztolányi Bence egy-egy zongoradarab előadásával remekelt. Ninkó Jánosné iránymutatásával működik a dr. Szántó Imre Általános Iskola furulya szakköre. A közösségből Hompók Anna, Tóth Petra, Zelena Bianka, Lázár Sára, Apró Abigél, Dóber Anna és Kusztor Virág csillogtatta meg tudását. Ninkóné éneklő tanítványai: Gérczei Sára és Kocsmár Vivien is elismerést szereztek. E pedagógus foglalkozott Molnár Kristóf szavalóval is.
"A juhait kereső juhász" címmel felléptek Kovácsné Illés Bernadett tanítványai, akik az iskola Boróka Néptánc Csoportjának rátermettségét prezentálták. Szitáné Mózer Veronika készítette föl Kotora Dórát, aki a területi mesemondó verseny ezüst díját szerezte meg a közelmúltban. Horváth Matild tanítványai: Bojt Jázmin, Koczka Dominik és Mórocz Máté egy-egy verset szavaltak. Pék Annamária foglalkozott a White Horse Akrobatikus Rock and Roll csoport tagjaival, akik a műsor zárásaként kaptak vastapsot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban