Archivum
Egészségesebb ivóvíz
Arzén, vas- és magánmentes, egyszóval egészséges ivóvíz – ez az eredménye a Zalavíz szolgáltatási területén végrehajtott beruházásnak, melynek során többek között új tisztítóművet létesítettek a Zalaegerszegen, a Nyugati Vízműtelepen. A mintegy 4,3 milliárd forintba kerülő ivóvízminőség-javító projekt átadási ünnepséggel zárult pénteken.
Befejeződött a Zalaegerszeg térségi
ivóvízminőség-javító projekt
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára elmondta, hogy hazánk az uniós csatlakozáskor kötelezettségeket vállalt az ivóvíz minőségének javítása és a csatornafejlesztések terén. Mindez egybevág a kormány gondolkodásmódjával, a magyar alaptörvény is kimondja, állampolgári jog az egészséges ivóvízhez való hozzájutás. Mint fogalmazott, a zalai beruházás éppen ezért jelentős a megyeszékhely és a többi érintett település számára. A kormány elfogadta a hulladékstratégiát, ezen belül a hulladékszállítás és -feldolgozás kérdésének megoldását. A stratégia megvalósítása munkahelyteremtő beruházásokat is eredményez, érdemes Zalaegerszeg városának az ebben rejlő lehetőségekkel is foglalkoznia, javasolta.
Vigh László országgyűlési képviselő az ivóvíz megbecsülésére, a környezet védelmére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a világ számos pontján az ivóvíz ára a benzinével egyenlő, miközben mi pazarolunk, öntözésre használjuk az ivóvizet.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a projekt legfőbb üzenetének a megyeszékhely és a projektben érintett 15 település összefogását tartja. Kiemelte, Zalaegerszeg térségben gondolkodik. A jövőben is olyan fejlesztéseket kíván megvalósítani a környékbeli településekkel, amelyben össze tudják kapcsolni a város TOP programját a megyeivel.
Bali Zoltán, az önkormányzati társulás elnöke elmondta: Milejszeg, Becsvölgye és Bagod kutjaiból magas arzéntartalom miatt nem tudtak egészséges ivóvizet biztosítani az innen ellátott településeknek. A beruházás során Zalaboldogfán két víztárolót, Csonkahegyháton egy új víztornyot létesítettek, és 70 kilométernyi vízvezeték-hálózatot építettek meg. A nyugati vízműtelep új tisztítóműve biztosítja, hogy minden település immár egészséges ivóvizet kapjon. Zalaegerszeg nyugati részét érinti a beruházás, a Vizslaparkot, a Landorhegyet, a Kertvárost és a tőlük nyugatra eső városrészeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen