Archivum
Egy év alatt 1791 új álláshely
Zalaegerszeg megújításához az új munkahelyeken át vezet az út – hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester az Országos Dohányboltellátó Kft. ságodi logisztikai központjában tett sajtóbejáráson.
Munkahelyteremtő beruházások Zalaegerszegen
A barnamezős beruházást ismertetve elmondta, a társaság egy helybéli tulajdonostól bérelt ingatlant alakított át erre a célra. Örömét fejezte ki, hogy a cég Zalaegerszegen létesítette egyik logisztikai központját, ahol a 45 kolléga mellé további 20 főt terveznek felvenni a következő hetekben.
Balaicz Zoltán azokról a munkahelyteremtéssel járó beruházásokról is szót ejtett, melyek révén egy év alatt 1791 új munkahely létesült illetve létesül Zalaegerszegen. A felsorolásban megemlítette, hogy a ságodi tulajdonos andráshidai ingatlanján december elején kezdi meg működését egy ipariruha-feldolgozó vállalkozás 58 munkatárssal. A Zalaco Zrt. északi ipari parki üzemében 150 új munkahelyet hozott létre, míg az ADA közelmúltban átadott matracgyártó üzemében 118 dolgozót alkalmaznak.
December közepén adják át az EDELMANN nyomdaipari konszern közép- és kelet-európai gyártó- és fejlesztőbázisát az északi ipari parkban, ami egyben 100 új munkahelyet is jelent. Az elektronikai gyártással foglalkozó Flextronics december végéig 1300 új dolgozót kíván felvenni. Mint fogalmazott: a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhetően megvalósul az az álom, mely a város megújításához vezet.
Fodor Sándor, a Dohányboltellátó Kft. kommunikációs vezetője elmondta, a Dunántúlon Pécs, Győr és Székesfehérvár mellett Zalaegerszegen hoztak létre logisztikai központot, ahonnét az ország dohányárusító üzleteinek mintegy 10 százalékát, vagyis 590 boltot szolgálnak ki kizárólagos ellátási joggal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen