Archivum
Átadták a Megyeháza megújult épületét
Több mint félmilliárd forintból három kormányhivatali épületet újítottak fel Zala megyében, melyek átadását a zalaegerszegi Megyeháza előtt tartották. Az energiahatékonyságot szolgáló beruházás a Megyeháza mellett a Göcsej úti népegészségügyi hivatal, valamint a nagykanizsai járási hivatal korszerűsítését is érintette.
– Hatékony gazdaság csak hatékony állammal képzelhető el. Az állam pedig akkor lehet hatékony, ha az állami vezetők gondos gazdái a rájuk bízott vagyonnak, és jól sáfárkodnak az adóforintokkal – hangsúlyozta Rigó Csaba kormánymegbízott köszöntőjében. Elmondta, a beruházás eredményeként közel 50 millió forint megtakarítással számolhatnak évente, ami az összes rezsiköltségük 30 százaléka. Kiadásaik további csökkentése érdekében jövőre újabb kormányhivatali épületeket újítanak fel a megyében. Örömét fejezte ki, hogy megszépülhetett a Megyeháza épülete, melyhez 76 éve nem nyúltak hozzá. Továbbá kiemelte, hogy a projekt 25 helyi vállalkozásnak adott munkát.
Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára jelezte, a mostani uniós ciklusban 1134 milliárd forint áll rendelkezésre energiahatékonyságot növelő projektek megvalósítására a KEOP programban. A kormányhivatali épületek korszerűsítése mellett önkormányzati ivóvíz- vagy szennyvízberuházásokra is lehet majd pályázni.
Beszélt a közigazgatási reform folytatásáról, melynek célja a bürokráciacsökkentés és a szolgáltató állam kiépítése. Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg elsők között.
Vigh László országgyűlési képviselő a Megyeháza épületének pénzügyi hivatali múltjára utalva a szorgalom és takarékoskodás fontosságát emelte ki. Mint mondta, a Megyeháza a szorgalom jelképe lehet, mert itt az emberek, az önkormányzatok, a vállalkozások segítésén szorgoskodnak.
A Megyeháza épületének felújításán hatvanan dolgoztak. A nyílászárók cseréje 5000 négyzetméter, a homlokzati hőszigetelés 2800 négyzetméter felületet érintett, mészkőburkolattal láttak el 420 négyzetmétert. A tetőre 150 darab napelemet helyeztek el, emellett 600 darab lámpatestet és izzót cseréltek ki az épületben.
A rendezvényen dr. Burján Richárd, a Szabau cégcsoport vállalkozási igazgatója jelentette készre a beruházást. Az épületet Stróber László apátplébános áldotta meg, majd a Kutyakölykök látványos produkcióját tekinthették meg az ünneplők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen