Archivum
Becsengettek a nyugdíjas akadémián
A nyugdíjas szabadegyetemi képzés első napján teljesen megtelt érdeklődőkkel a gazdasági főiskola Infocentrumának nagyterme. A Szenior Akadémia a megyei és a városi idősügyi tanács, valamint a helyi nyugdíjasok kezdeményezésére más települések pozitív példáját követve indult el Zalaegerszegen.
Városfejlesztés, jogtudatos magatartás,
időskori tanulás volt a téma
Balaicz Zoltán polgármester, a városi idősügyi tanács elnöke első előadóként a nyugdíjas szabadegyetem céljairól szólt. Mint mondta, fontosnak érezték, hogy a város idős lakossága számára az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőséget biztosítsanak a tudás, az információk megszerzésére, a közösségi együttlétre, véleményük meghallgatására.
A város gazdasági életének elemzése kapcsán felelevenítette a korábbi gyárbezárásokat, melyek komoly foglalkoztatási problémákhoz vezettek. Kitért arra is, hogy emberek között eluralkodott valami csodavárás, hogy majd jön egy nagyberuházó, de erre a korábbi városvezetés nem adott megnyugtató választ. Akár keletről, akár nyugatról érkezik befektető, olyan települést választ, ami közel fekszik a fővároshoz, és közelében autópálya, repülőtér, és nemzetközi vasútvonal is található. Zalaegerszeg, mint mondta, nem tudott versenyképes lenni e tekintetben az elmúlt években, mert elmaradtak a közlekedési infrastrukturális beruházások. A városnak nemcsak ebben, de a duális szakképzés meghonosításában, a szakképzett munkaerő biztosításában is előre kell lépnie.
A polgármester hangsúlyozta, a városnak a kormánnyal együttműködve kell bizonyos feltételeket megteremteni ahhoz, hogy az érdeklődést fel tudja kelteni a befektetőkben. A 2x2 két sávos gyorsforgalmi autóút és az iparvágány megépítése hozzásegíti a várost, hogy bekapcsolódhasson a nemzetközi gazdasági keringésbe. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha ezek fejlesztések nem valósulnak, esély sincs arra, hogy befektető érkezzen a Zalaegerszegre.
A jelenlévők többek között a ruhagyár sorsáról kérdezték. A polgármester felidézte, hogy a bezárást követően a külföldi tulajdonosnak az érdeke csupán az volt, hogy értékesítse a területet. Most is ez a helyzet, a megmaradt épületrészt jelenleg 710 millió forintért kínálják. Az önkormányzat nem tudja megvásárolni, ahogy hasznosítani sem tudná. Az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében azonban szakhatósági bejárást rendeltek el, kötelezve a tulajdonost a rendrakásra. A polgármester jelezte, hogy mindeközben kikérik a lakók véleményét arról, ha érkezne egy másik befektető, mi legyen a város egyetlen 50-es évekbeli ipari épületének sorsa.
Nemcsak zalaegerszegi nyugdíjasok vettek részt a szabadegyetemen, Lenk Józsefné Nováról érkezett. Érdeklődésünkre elmondta, nagyon jó ötletnek tartja, hogy más városok után Zalaegerszegen is megrendezik az akadémiát. Örül annak, hogy sok olyan információhoz juthat, melyet családja számára is hasznosíthat.
Dr. Vándor Virág járásbíró az időskori jogtudatos magatartás címmel szólt a hallgatókhoz, majd dr. Klein Sándor akadémikus az időskori tanulásról tartott előadást. A következő képzés május 19-én lesz, 14 és 17 óra között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen