Archivum
Helyi védettség, vagy műemlék?
A Zalaegerszegi Városvédő Egyesület a nyár folyamán kezdeményezte az önkormányzatnál a ruhagyár üzemi főépületének helyi védelem alá helyezését. Ezzel párhuzamosan az egyesület a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központnál kérelmezte az egykori gyárépület műemlékké nyilvánítását is. A részletekről Czeglédy András építészmérnök, a városvédők elnöke tájékoztatta lapunkat.
Civil lépések a ruhagyár megmentésére
Érdeklődésünkre elmondta: másfél hónappal ezelőtt nyújtották be a helyi védelem alá helyezésről szóló javaslatukat az önkormányzathoz, miután arról értesültek, hogy a tulajdonos bontási engedélyt kért az épületre. A városvédők szerint az 1951-ben átadott ruhagyár épülete építészeti és műszaki szempontból is jelentős értéket képvisel. A maga korában Közép-Európa egyik legkorszerűbb könnyűipari építménye volt. Nem a szocreál stílust, hanem sokkal inkább a modern (azon belül is a skandináv ipari építészet) irányvonalat képviselte. Szerkezetileg és építészetileg több, mint egy átlagos ipari épület, ezzel párhuzamosan pedig egy történelmi korszak különleges képződménye is. Pont amiatt, mert dacol a korszellem stílusával – mondta Czeglédy András.
Az elnök szerint a helyi védelem alá helyezés segíthetne új funkciót találni a jelenleg üresen álló épületnek. Ha pedig végül mégis lebontásra kerülne, a védelem alá helyezéshez szükséges értékvizsgálat legalább részletesen dokumentálná az építmény pozitívumait, ami tanulságként szolgálna az utókornak.
Mindezzel párhuzamosan dr. Vándor László régész, az egyesület korábbi elnökének javaslatára a Forster-központnál kezdeményezték a műemlékké nyilvánítást is. A civil szervezet indoklásként a fent említett pozitívumok mellett többek között azzal érvelt, hogy az épület meghatározó jelentőségű volt Zalaegerszeg II. világháború utáni fejlesztésében, és ez volt az ötvenes években a város első nagy ipari létesítménye, mely jelentős számú – főleg a környező településekből érkező – munkaerőt alkalmazott. Az épület azóta is szerves része a városképnek; az ötvenes, hatvanas években pedig több képeslapon, prospektuson is szerepelt. A beadványban a civilek javaslatot tesznek a további, méltó használatra is. Úgy látják, hogy a tartószerkezet még ma is jó állapotban van, így lehet új funkciót adni az épületnek. Szerintük alkalmas lehet raktározási, kereskedelmi, vagy intézményi, kulturális célra. De akár olyan ipari funkciót is találhatnak neki, ami nem terheli forgalommal, zajjal vagy környezeti szennyezettséggel a körülötte lévő lakótelepet.
Czeglédy András leszögezte: mind a helyi védelem alá helyezés, mind pedig a műemlékké nyilvánítás kérelme csak Platán sori főépületre, illetve a kerítésre, kapura és trafóházra vonatkozik. A hátsó építmények már nem képviselnek olyan építészeti értéket, aminek megmentése indokolt lenne. Ez utóbbiak elbontásával, és a főépület homlokzatának rendbetételével az esetleges befektetők számára is vonzóbb lehet az ingatlan, tehát könnyebbé válhat az értékesítés. Arról nem is beszélve, hogy műemléki épületek felújítására és hasznosítására több uniós pályázatot is lehet találni.
A témával kapcsolatban megkerestük Bertók Sándor főépítészt, aki elmondta: az októberi közgyűlés foglalkozik a civilek kérelmével. Az önkormányzat az épület helyi védelem alá helyezésének ügyében tud lépéseket tenni, a műemléki elbírálás nem az ő hatáskörük. Mindkét esetben értékvizsgálatot kell azonban végezni. Mivel a helyi védettségnek több kategóriája van, csak a vizsgálat után lehet eldönteni, hogy melyik pontnak felel meg és hová sorolandó az építmény. A főépítész szerint azonban az nem egyértelmű, hogy egy civil szervezet benyújthat –e egyszerre helyi védettség alá helyezési, és műemléki védelemre vonatkozó kérelmet ugyanazon épület esetében. Szakmai vitára adhat okot az, ha mindkettő pozitív elbírálás alá kerül, akkor melyik is lesz hatályos. Ennek a jogi aspektusait meg kell vizsgálni. A beadott kérelmek jelenleg elbírálás alatt vannak, mindkét esetben el kell végezni az értékvizsgálatot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen