Archivum
Tanuljon a szenior akadémián!
Ismét szenior akadémiára invitálják az 55. életévüket betöltött városlakókat Zalaegerszegen. A képzés az országos nyugdíjas szabadegyetemi program keretében valósul meg az önkormányzat, valamint a BGF Gazdálkodási Karának támogatásával.
Újra ingyenes szabadegyetem időseknek Zalaegerszegen
Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a város 2007-ben nyerte el először az idősbarát önkormányzat címet. Mint fogalmazott, az ezt követő években is nagy hangsúlyt fektettek az idősekre való odafigyelésre, 2010-ben a közgyűlésben idősügyi albizottságot hoztak létre, 2012 májusában megalakították a város idősügyi tanácsát, majd az év végén elfogadták a város idősügyi koncepcióját. Először csak az idősek világnapján tartottak rendezvényt, amit előbb egyhetesre, majd egy hónaposra bővítettek.
A város időspolitikájának újabb eleme a nyugdíjas szabadegyetem támogatása, amit tavasszal a megyei idősügyi tanács elnöke javaslatára indítottak el nagy érdeklődés mellett. A sikeres próbafélév egyértelművé tette a folytatást. Ezért idén újra meghirdetik a szenior akadémiát, melyhez a város költségvetéséből biztosít forrást, jelezte a polgármester.
Lambertné Katona Mónika, a rendezvénynek idén is helyet adó BGF Gazdálkodási Karának megbízott dékánja elmondta, az elmúlt évben egy előadással voltak jelen, idén azonban intézményi szinten kívánnak részt venni a képzésben. Ehhez erőforrásokat mozgattak meg, egy sikeres pályázat révén nyertek támogatást a programelemek lebonyolításhoz. Mint mondta, az idősek számára olyan tudást szeretnének átadni, mely a főiskola képzésében tradicionálisan megjelenik.
Az októberi és a novemberi képzési napon a digitális írástudás lesz a téma, vagyis a gyakorlati internet-használat és online ügyintézés, melyhez biztosítják a főiskola számítógépes infrastruktúráját. Miután a közgazdász-képzés Zalaegerszegen immár 44 éves, a következő foglallkozáson a pénzügyi kultúráról (pénzügyi ismeretekről) ejtenek szót. A második félévben a kar a környezettudatosságban vállalt tevékenységét mutatják be, és végül ehhez kapcsolódóan egy új kezdeményezést, a közösségi kert koncepcióját ismerhetik meg a hallgatók.
Boda László, a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke hozzászólásában köszönetét fejezte ki a szenior akadémia támogatásáért. Mint mondta, idén is nagy érdeklődésre számítanak, ezért a nagyelőadó lesz a helyszíne az előadásoknak. A legfontosabb célok között említette, hogy az idős emberek a jelen bonyolult világában is tudjanak tájékozódni, eligazodni. Ismerjék meg a technikai eszközöket, az új kifejezéseket, melyek segítségével újra közelebb kerülhetnek a fiatalabb generációkhoz. S nem utolsósorban ismerjék meg magukat, értékeiket, korlátaikat, hogy tudatosabban, aktívabban tudják élni nyugdíjas éveiket.
A 2015/16. I. félévre az első előadási napon, október 8-án 12.30 órától a BGF Gazdálkodási Karán (Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/A) iratkozhatnak be a hallgatók. A képzés ingyenes, felvételi és egyéb vizsgakötelezettséget nem kell teljesíteni.
Az őszi időszakban még november 5-én és december 3-án tartanak képzési napot három-három előadással. A részletekről érdeklődjenek a beiratkozás alkalmával.
(A felső fotó korábbi felvétel a tavaszi akadémiáról.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen