Archivum
Mentőállomás: szeptember végén átadják
A zalalövői mentőállomás egyike azon újonnan megépülő 22 létesítménynek az országban, melyek beruházása az Országos Mentőszolgálat az Európai Unió által támogatott TIOP projektjében valósul meg. A május elején megkezdett építkezés befejezési határideje szeptember 24-e, melyet követően várhatóan decemberben kezdheti meg működését a zalalövői mentőállomás.
Jó ütemben halad az építekezés Zalalövőn
Vigh László országgyűlési képviselő a helyszínen tájékoztatta minderről a sajtó munkatársait. Úgy vélekedett, hogy 33 település mintegy 10 ezer lakosát ellátó mentőállomás építése a tervek szerint halad. Méltatta a közel 11 millió forint költségvetésú építési beruházás jelentőségét, majd a kivitelezőtől arról érdeklődött, tudják-e tartani a határidőt.
Cseke Roland műszaki vezető a kérdésre válaszolva elmondta, a rövid határidővel vállalt kivitelezés eddig valóban az ütemterv szerint halad. Bíznak abban, hogy az időjárás továbbra is kegyes lesz hozzájuk, hiszen nagyon sok külső munka, amit közel egy hónap alatt kell elvégezniük. Emellett az épület belső szerelési munkálatain is folyamatosan dolgoznak, szem előtt tartva a befejezési határidőt, amit mindenképpen tartani szeretnének.
Kalit Valéria, az építészeti alprojekt-menedzser szintén az országgyűlési képviselő kérdésére válaszolt. Elmondta, műszaki átadás átvételétnek folyamatát szeptember 24-én szeretnék megkezdeni, amit a használatba vételi engedélyezés eljárása követ. Mindez 15-15 napot vehet igénybe. Ezután a személyi feltételeket teremtik meg.
Pintér Antal, Zalalövő polgármestere arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az építkezés határidejének betartását segítendően a város költségvetésből építtetik meg a kerítést az udvar északi és nyugati oldalán. Mint mondta, a maguk részéről mindent megtesznek azért is, hogy a szükséges közművek (víz, szennyvíz, gáz, villany) bekötését mielőbb elvégezzék a szolgáltatók. Ha minden szerencsésen alakul, az év végén megkezdheti működését a zalalövői mentőállomás.
Az Országos Mentőszolgálat az épület átadásakor két új, teljesen felszerelt B típusú mentőgépkocsit bocsát rendelkezésre, valamint a megye részére egy mentőorvosi kocsit. A zalalövői mentőállomáson várhatóan 12–14 fő dolgozik majd, akik a két mentőautóval 24 illetve 12 órás szolgálatot látnak el.
A hálózatbővítés során az új állomások helyszíneinek kijelölésekor a legfontosabb szempont az optimális lefedettség elérése volt; a sürgősségi ellátás tekintetében hátrányosabb helyzetű, "fehér foltoknak" nevezett kistérségekben is biztosított legyen a gyors és szakszerű ellátás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen