Archivum
Kereszturyra emlékeztek
Száztizenegy évvel ezelőtt született Zalaegerszegen Keresztury Dezső költő, tudós, akadémikus, volt művelődési miniszter. Az évforduló alkalmából a hagyományokhoz híven belvárosi mellszobránál tartottak megemlékezést és koszorúzást.
Nemcsak tudós, polihisztor volt
A közönséget és a Zrínyi Miklós Gimnázium – mely a költő egykori alma matere volt – diákjait Szemes Béla, a Keresztury Dezső Emlékbizottság titkára köszöntötte. A város szülöttének életútját Gecse Péter alpolgármester elevenítette fel. Mint fogalmazott: Keresztury nemcsak tudós és polihisztor volt, hanem a nehéz történelmi pillanatokban (világháború és zsidóüldözés) azon fáradozott, hogy embertársainak segítsen. Pedagógusként (az Eötövs Collegium tanára majd igazgatója), szakpolitikusként majd vallás -és közoktatási miniszterkén (1945-48) pedig az egész művelődéspolitika megreformálására törekedett. A kommunista hatalom azonban megakadályozta ebben, így a miniszteri széktől és az igazgatói státusztól is meg kellett válnia.
A tudományos munkától azonban nem tudták elszakítani. 1948-50-ig az MTA főkönyvtárosa, majd egészen nyugdíjazásáig (1971) az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos főosztályvezetője volt. Az alpolgármester úgy látja, hogy munkásságát kevesen – csak egy szűk szakmai és tudományos körben – ismerik, pedig könyveit, tanulmányait és verseit mindenkinek érdemes lenne megismerni, vagy néha fellapozni.
A megemlékezésen a költő szobránál koszorút helyezett el többek között Balaicz Zoltán polgármester, Kiss Gábor könyvtárigazgató, Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója, valamint a Keresztury-emlékbizottság elnöke, dr. Gyimesi Endre.
Tavaly a város Keresztury születésének 110. évfordulójára egész éves programsorozattal készült. Tudományos konferencia és kiállítás is várta az érdeklődőket. Mártírok úti szülőházának falán pedig éppen egy évvel ezelőtt avatták fel Németh János Kossuth-díjas keramikusművész domborművét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen