2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Csank: kemény tavaszi nyitány várható

2009. december 08. kedd, 09:46
Címkék:

Nyáron a bajnokság megkezdése előtt Csank János a ZTE labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy vélekedett, ha csapata az első 6 között lesz, akkor tavasszal még bármi megtörténhet.

– Nagy mozgás történt a nyár folyamán a csapat játékoskeretében, azért vélekedtem így – hangoztatta Csank János. – Sokan távoztak és sokan érkeztek – elég későn –, ami zavarta felkészülésünket, a sérülések is rosszkor jöttek. A gyengébb szezonkezdés elsősorban az eredménytelenségben mutatkozott meg. A mérkőzések fordulópontjaiban nem a megfelelő döntéseket hoztuk.

Akadt egy négyes sorozatunk, amely a mi szempontunkból nem jól végződött. Hullámzó teljesítményt nyújtottunk a mérkőzéseken belül is. Döntő szituációkban 11-esket hagytunk ki. Az így elvesztett a 3–4 pont hiányzik igazából. A későbbiek során fordult a kocka, állóképesség terén is sokat javult néhány játékos. Kicsit Fortuna is ránk kacsintott, és utána jó sorozatot produkáltunk. Rudnevs is megtalálta góllövő cipőjét. Így sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk.

– Hosszú idő után a Magyar Kupában is jól szerepel a ZTE. Könnyebb a kupában kijutni a nemzetközi porondra. A bajnokság elé kerülhet a kupaszereplés?
– Simán megfér egymás mellett a kettő. Ugyanúgy készülünk, mint egy bajnokira. Egyébként, amikor szövetségi kapitány voltam, Bobby Robson kitűnő angol edző továbbképzésén vettem részt. Azt mondta, hogy a bajnoki mérkőzéseket is fel lehet fogni kupamérkőzésnek. Ott is oda-visszavágó van, meg kell próbálni mindig továbbjutni. Amelyik csapat rendszeresen továbbjut, az jó eredményt ér el a bajnokságban is. Számunkra mind a kettő nagyon fontos és összeegyeztethető.

– Jó pozícióban várják a tavaszt. Egy edző számára jó lenne, ha együtt maradna a csapat. Mennyire szólhat bele a pénz a szakmába?
– Biztos lesz változás a játékoskeretben. Túl sok változás nem jönne jól. Az anyagiak nyilván meghatározzák ezeket a lépéseket. Nem tartom szerencsésnek, hogy nemzetközi és a hazai fociban ilyen sok játékos forog a piacon. A hosszú átigazolási időszakok nem tesznek jót a szakmai munkának.

– Milyen tavaszt remél?
– A jó szereplésünk ellenére nem számítok könnyű idényre. Megyünk Paksra, jön a Ferencváros, a DVSC. Az eleje nagyon nehéznek ígérkezik, jön a Magyar Kupa is. Az edzésmunkát elvégezzük, azzal nem lehet gond, és remélem, a sérülések is elkerülnek minket. Természetesen kell egy kis szerencse is. Több tényezőből áll össze, hogy milyen lesz a tavaszunk.

– Január 6-án kezdik el a felkészülést. Végig hazai környezetben gyakorolnak, vagy lesz edzőtábor is?
– Nem szoktam kérni edzőtábort, külföldit főleg nem. Ma már a műfüves pályákon is egészen jól lehet gyakorolni. Ha mégis lenne rá pénz, egy hazai tábor lehetőségével élnék. A csapat összetartása céljából jól jönne. Ilyenkor sokkal könnyebb szervezni az edzésprogramot. Be lehet vonni a technikát, videót stb., lehet elemezni mérkőzéseket. Természetesen – ha nem lesz rá anyagi fedezet –, Egerszegen is megoldható lesz a felkészülésünk.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)