Archivum
Egy félidőnyi nagyszerű játék
ZTE FC - Dunaújváros PASE 4-0 ( 3-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 2250 néző. Jv.: Szilasi. Gólszerzők: Gyagya (22. p.), Daru (32., 41. p.), Nagy T. (86. p.).
ZTE: Szappanos - Simonfalvi, Forgács, Gyagya, Fodor - Szakály (Koller 66. p.), Nagy T., Bedi, Városi - Daru ( Biró 80. p.), Horváth T. (Szalkai 69. p.). Vezetőedző: Csank János.
Az első percek ismerkedése után alaposan bekezdett a ZTE. Előbb Horváth T. hibázott nagy helyzetben, majd kapufát lőtt a hazai együttes. Nem hagyta kibontakozni ellenfelét, a játék a vendégek térfelén folyt. Újabb két hazai helyzet kimaradása után a pesszimista szurkolók már a foci örök szabályát kezdték emlegetni. " Amelyik csapat kihagyja helyzeteit pórul jár." Szerencsére a játékosok másképp gondolták. Egy szabadrúgás-variáció végén vezetett a ZTE. Lendületben maradtak a zalaiak tíz perc múlva már kettő gólnál tartottak. Sőt a játékrész végén újabb hazai gól született. Az első 45 percben nagyszerűen játszott az egerszegi csapat.
Fordulás után öt védőre váltott a Dunaújváros, ezzel megnehezítette a hazaiak dolgát, már jóval kevesebb lehetőség adódott előttük. Az első félidőben még munkanélküli Szappanosnak is akadt dolga, de a ZTE összességében kézben tartotta a találkozót. A hajrában szerzett újabb góllal fölényessé tette győzelmét a zalai csapat.
A tavaly még NB I-es Dunaújváros ellen az első félidőben nagyszerűen játszott a ZTE, és már ekkor eldöntötte a találkozó sorsát. Szünet után visszavett a tempóból, de magabiztos győzelme nem forgott veszélyben.
Értékelés:
Csank János, a ZTE vezetőedzője: - Nagyon fontos volt számunkra a győzelem, úgy is mondhatnám győzelmi kényszer alatt játszottunk. Több kezdő játékosom hiányzott, ennek ellenére stabilak voltunk, megérdemelten nyertünk. A közönség is jól szórakozott.
Artner Tamás, a Dunaújváros vezetőedzője: - A ZTE az első félidőben lerendezte a mérkőzést, Darut nem tudtuk tartani. A második félidőbe szerkezetet váltottunk, jobb lett a védekezésünk, jobban játszottunk, de nem tudtuk döntetlenre menteni a mérkőzést.
Városi Viktor, a ZTE játékosa: - Az első félidőben jól játszottunk , ekkor eldöntöttük a találkozó sorsát. A második félidőben a vendégek öt védővel játszottak, nehezebben ment nekünk a támadás. Visszaálltunk, de fölényes győzelmünk nem forgott veszélyben. A jövő héten is fontos mérkőzés vár ránk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen