2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Még semmi nem dőlt el

2009. december 08. kedd, 09:41
Címkék:

Bár még a  Bajnokok Ligája visszavágó hátra van a ZTK FMVas férfi szuper ligás tekecsapata számára, elmondható, hogy a csapat folytatta az elmúlt évek megszokott hagyományát, jól teljesített hazai és nemzetközi porondon.

 

Félidőben másodikak a tekézők

– A bajnokság megkezdése előtt azt terveztük, hogy a Szuper Ligában szeretnénk visszaszerezni az első helyet a szegediektől. Annak ellenére bizakodó vagyok, hogy hazai pályán kikaptunk a Tisza-partiaktól – hangoztatta Takács László elnök.

– A  mérkőzésen sérülések miatt nem tudtunk a legjobb összeállításban pályára lépni.  A bajnokság átszervezése miatt különösebben nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a vereségnek. Tekében is bevezetik a rájátszást, mi kezdeményeztük a szövetségben, a szegediek  partnerek voltak.   A lényeg az, hogy az alapszakasz végén ott legyünk az első négyben, és a rájátszásban kell jó formában lenni, hogy aranyérmes terveinket  valóra váltsuk.

– Miért jó a rájátszás a tekében?
– Ha a régi rend szerint dőlne el a bajnoki cím, akkor minden mérkőzés fontos lenne. Az új rendszerben jobban működhet a rotáció. Nálunk 8 jó képességű játékos van, csapatként vagyunk jók, ezt már többször bizonyítottuk. Az új bajnoki rendszerben nem kell annyira izgulnia a játékosnak, ha netán rosszul dob, és kimarad a következő találkozón. Többször kap bizonyítási lehetőséget. A másik szempont; idő előtt nem dől el a bajnoki cím, izgalmasabb a hajrá.

– Áttérve a nemzetközi kupaszereplésre. Nem lettek bajnokok, így az Európa-kupán keresztül vezetett az út a BL-be.
– Ezért is egyértelmű célunk volt, hogy az ősz során megnyerjük az Európa-kupát. A tervet biztosan teljesítettük. Tisztában voltunk azzal, hogy a BL-ben – mivel nem bajnokként indultunk – erősebb csapatot kapunk ellenfélként. Az első mérkőzés a 8 közé jutásért nagyszerűen sikerült a szlovák Podbrezova ellen. A 7:1-es hazai siker azt jelenti, hogy nagy esélyünk van a továbblépésre, de még egy nagyon kemény mérkőzés vár ránk a hétvégén. Bizakodással tölt el, hogy a belső szettpontok tekintetében is jól állunk.

– Milyen tavaszt remél a  Szuper Ligában?
– Nem könnyűt. Az FTC, a BKV Előre ellen idegenben nem lesz egyszerű nyerni, de a soproni pálya kiszámíthatatlansága miatt a hűség városában is kemény csata vár ránk. Aztán az alapszakasz zárásaként Szegeden lépünk pályára. Erre már igyekszünk csúcsformában lenni.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)