2025.08.04., hétfő - Domonkos, DominikaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Megy a szekér

2009. november 17. kedd, 18:26
Címkék:

Nagyszerűen szerepel a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata az NB I A-csoportjában. A szurkolóknak, kosárlabdabarátoknak alaposan vissza kell nézni a klub történetében, hogy ilyen remek sorozatra akadjanak. Talán akkor produkált hasonlót a ZTE, amikor Gellér Sándorral először bajnok lett, és amikor Farkas Sándorral a 9. helyről indulva lett aranyérmes az együttes.

 

Szerények maradnak a kosarasok

– Azzal, hogy együtt maradt a játékoskeretünk, jelentős előnyre tettünk szert a riválisokkal szemben – vélekedett vezetőedző. – Összeszokottságunk előnye abban mutatkozott meg, hogy a bajnoki rajton például gyengébb játékkal is nyertünk a Kaposvár ellen. Dombóváron, Pécsen, Körmenden a nehéz pillanatokban lehetett érezni, hogy a csapat össze tudja szedni magát, és megtalálja a jó megoldást.

Völgyi Péter Több értékes idegenbeli győzelmünk van, hazai pályán a kötelező találkozókat hoztuk. Egyelőre megy a szekér, örülünk ennek, de arra is gondolunk, hogy lesznek hullámvölgyek is. Lényeg, hogy a csapat folyamatosan fejlődjön, és a helyén kezeljük a sikereket. Szélesítsük taktikai variációinkat, hogy ne tudjanak meglepni bennünket az ellenfelek.

– A jó rajt azt valószínűsíti, hogy az alapcélkitűzés, az első 8-ba kerülés, már megvan. Netán változtattak a terveken?
– Nem. Bár a szurkolók elvárásai emelkedtek a csapat felé, változatlan a célkitűzésünk. Első lépcsőben jussunk be a legjobb 8 közé. A rájátszásban hozzuk ki magunkból a maximumot. Álláspontom szerint a következő két hétben több csapat légióskerete átrendeződik. Változnak az erőviszonyok. Minden bizonnyal erősít az Albacomp, a Szolnok, ahol várakozás alatt teljesítenek. Mindig csak a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, és megpróbálunk szerények maradni.

– Az összeszokottság mellett mely tényezők segítették a jó rajtot?
 – Wilson érkezésével a védekezésünk is masszívabb lett. Bár többen az első három találkozó után fanyalogtak. Pécsen már bizonyította, érdemes volt őt megtartani. A baranyai megyeszékhelyen már nemcsak jól védekezett, hanem ponterősen is játszott. Vele a csapat védőjátéka is többrétűvé vált. Jól segíti ki társait is. Támadásban a tavaly megtanult dolgok már automatikusan működnek. Igyekszünk frissíteni, amivel meglephetjük a soron következő ellenfelet.

– A nagyszerű rajt mindenképpen előre vetítheti egy jó szereplés lehetőségét. Kicsit korai, de a 3. helyről előbbre léphet a ZTE?
– Maradjunk a realitás talaján, erre február-március környékén lehet megnyugtató választ adni. Egy ilyen remek rajt után jó lenne az első 4-ben végezni az alapszakasz végén, a rájátszásból pedig kihozni a maximumot. Tavaly nagyon szoros mérkőzéseket vívtunk a Dombóvárral a 4 közé kerülésért. Volt esélyünk a PVSK ellen is. Idén sem lesz másképp. Játékban mindenképpen szeretnénk tovább javulni, kiszolgálni a szurkolókat. Mire lesz elég? Az kiderül a bajnokság végén.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)