Archivum
Zalaegerszegért díjat kaptak
Az évtizedes hagyományt követve a városháza dísztermében átadták a „Zalaegerszegért” díjakat. Az idei évben nyolc magánszemély és két szervezet kapta az elismeréseket. Az ünnepségen Gyutai Csaba polgármester köszöntötte a díjazottakat és a jelenlévő meghívott vendégeket. Szólt a méltó elődökről, arról a szellemi és kulturális örökségről, amelyre a város támaszkodhat és erőt meríthet a jövőre nézve.

Elismerésben részesült: † Bicsákné Némethy Terézia, a Nyitott Ház igazgatója, dr. Bocsákné dr. Gerencsér Erzsébet nyugalmazott orvos, dr. Csanádi Ágnes főiskolai docens, Farkasné Perlaki Edit nyugalmazott gimnáziumi tanár, dr. Gergye Ferenc háziorvos, Hadnagyné Póka Emőke textilművész, Paál István, a zalaegerszegi civil élet meghatározó alakja, Simon Judit, a Városi Vegyeskar titkára, a Harangláb Népzenei Együttes és a Kertvárosi Integrált Óvoda alkalmazotti közössége.
A díjakat Gyutai Csaba polgármester adta át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata