2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Benkó Dixieland kétszer

2015. november 03. kedd, 20:48
Címkék:

Két izgalmas koncerttel is várja az érdeklődőket a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem a jövő héten. Illetve összesen hárommal, hiszen a legendás Benkó Dixieland Band november 11-én kétszer is fellép a zsinagógában. A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis az esti, 19 órakor kezdődő JazzSzerdás koncert előtt, 17 órakor is színpadra állnak.

benko

Jazz és klasszikus koncertek a zsinagógában

A Liszt Ferenc-díjas jazz együttest és annak névadóját talán nem is kell bemutatni a közönségnek, hiszen 1957 óta működik a zenekar. A tagok persze cserélődtek közben, ám Benkó Sándor klarinétos, zenekarvezető maradt. Neve pedig évtizedek óta fogalom nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi zenei életben is.

November 14-én egy hasonlóan népszerű, ám más műfajú együttes, mégpedig a Capella Savaria lép fel a zsinagógában 19 órakor. A szombati koncert a Klasszikus hangversenybérlet nyitóelőadása is lesz egyúttal. A Capella Savaria a legrégibb, korhű hangszereken játszó kamarazenekar Magyarországon. 1981-ben alakultak Szombathelyen, vezetőjük pedig Kalló Zsolt, aki koncertmesterként több rangos együttessel is bejárta már a világot, de szólistaként is ismert. A zenekar előadásaiban kamara és zenekari darabok, operák és oratórikus művek is hallhatóak. A zalaegerszegi koncertre Haydn és Mozart művekkel készülnek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)