Archivum
Emléktábla Utassy tiszteletére
Négy évvel ezelőtt Zalaegerszegen hunyt el Utassy József Kossuth-díjas költő, műfordító, a Kilencek költőcsoport egyik alapítója. Az évforduló alkalmával a pózvai külsőkórház pszichiátriai szakambulanciájának épületén helyeztek el emléktáblát, hiszen a költő – ahogy a tábla hirdeti – e falak közül lépett fel a Parnasszusra.
Négy éve hunyt el a Kossuth-díjas költő
A domborművet Farkas Ferenc szobrászművész készítette, a Pannon Írók Társaságának kezdeményezésére, a Göcseji Múzeum támogatásával. Az avatáson részt vett többek között Gyutai Csaba polgármester, Péntek Imre költő, a Pannon Tükör folyóirat főszerkesztője, Szemes Péter irodalomtörténész, a lap főszerkesztő-helyettese és Utassy József özvegye, Horváth Erzsébet is.
A polgármester elmondta: bár Utassy 2005-ben, betegsége révén került a zalai Rédicsre, az itteni emberek és az itt élő pályatársak gyorsan befogadták. Valószínűleg ő is jól érezte magát ebben a közegben, hiszen itt ismét dalra fakadt; új otthonra, és új szellemi közegre talált (Pannon Tükör). Ismét publikált, verseket írt, melyeket kötetbe is rendezett. Gyutai Csaba úgy látja, hogy nemcsak fejet kell hajtanunk Utassy unkássága előtt, hanem emlékét is kötelességünk ápolni. Annál is inkább, mert itt töltött évei alatt egy kicsit zalai lett, mert talán kicsit sikerült zalaivá tennünk.
Péntek Imre pályatársként, s a Kilencek csoport tagjaként emlékezett meg a költőről. Mint mondta: sugárzó költészete örökre velünk marad, munkásságával pedig a magyar irodalom panteonjába került.
A költő özvegye, Zsóka asszony a pszichiátria épülete előtt állva úgy emlékezett: sokszor járt itt, de a látogatások mindig reményt jelentettek számára. Utassyt harminchárom éves korában támadta meg a betegség, sokáig kerestek megfelelő intézetet és terápiát számára, ám mindenhol az volt a zárójelentésben, hogy állapotán változás nem várható.
Végül Zalába kerültek, és a Bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthonában találtak neki helyet. Dr. Győri László kezelése alatt a művész állapota sokat javult. Ahogy felesége mondja: nyertek öt évet. Rédicsen éltek, ahol férje hosszú szünet után ismét írni kezdett, új kötete jelent meg, rendszeresen látogatták kollégák és újságírók otthonában. Ezek az alkalmak sokat jelentettek neki. Persze a betegségből felgyógyulni már nem tudott.
Utassy József emléktábláján Gyutai Csaba, Péntek Imre és Szemes Péter helyezett el babérkoszorút.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokban -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Előadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztésePolgárőrök nyílt napja EbergénybenSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretében