2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Jazz, komoly és Frimmel 60

2015. szeptember 10. csütörtök, 11:46
Címkék:

Elkezdődött az őszi szezon a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben. A következő hónapokban kiállításokkal, koncertekkel, az év végéhez közeledve pedig karácsonyi rendezvényekkel várják a közönséget. A részletekről Nagy Johanna, a hangversenyterem igazgatója tájékoztatta a sajtót.

frimmel

                     Frimmel Gyula jubileumi tárlatra készül (Fotó: archív)

Indul az évad a hangverseny –és kiállítóteremben

Ez a félév a helyi képzőművészekről szól majd, legalábbis ami a kiállításokat illeti – fogalmazott. Szeptember 19-étől Szényi Zoltán festőművésznek és egykori csoporttársainak alkotásaiból nyílik tárlat. Novemberben pedig az idén hatvan esztendős Frimmel Gyula grafikusművésznek rendeznek jubileumi kiállítást.

A zsinagóga idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napja országos programsorozathoz. Ennek keretében szeptember 19-én ingyenesen látogatható a hangversenyterem, és igény szerint idegenvezetést is tartanak a házban, melynek fő témája a zsinagóga építésének története.

Ezzel – illetve az első emeleten látható "A zalaegerszegi zsidóság emlékezete" című állandó kiállítással – kapcsolatban a hangversenyterem hamarosan egy felhívást is közzé tesz. Szeretnének ugyanis a tárlathoz illő, autentikus anyagokat, tárgyakat és dokumentumokat kölcsönözni. Várják mindazok jelentkezését, akiknek még van a birtokában a zsidó valláshoz, vagy kultúrához köthető kegytárgy, használati tárgy vagy más korabeli dokumentum.

wohner

Wohner Dóra is a JazzSzerda vendége lesz (Fotó: archív)

Az ősz folyamán több, immár hagyományosnak számító program is folytatódik a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben. Szeptember 24-én ismét várja a közönséget a Zalai Kanapé kulturális talkshow. Ezúttal Vámos Miklós író és Huszti Bernadett operaénekes lesz Turczi István és Karáth Anita vendége.

Októbertől indul a JazzSzerda: egy holland énekesnő, Marlies Claasen és a Budapest Saxophon Quartet áll elsőként színpadra. Az idei jazz évad repertoárjában szerepel még a Benkó Dixieland Band, Babos Gyula, Wohner Dóra jazz quintettje, Pátkai Rozina zenekara, valamint a Sárik Péter Trió egy különleges koncerttel, illetve Tóth Vera énekes is.

A novemberben induló klasszikus hangversenybérlet műsorán pedig a Capella Savaria együttes koncertje, Horgas Eszter fuvolaművész Tambala ütőegyüttessel közös, "Francia szerelem" című műsora, valamint Kováts Kolos operaénekes hangversenye szerepel. Bérleten kívül november 28-án fellép még a zalaegerszegi Tóth László zongoraművész is. A Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola tanárának önálló koncertjén főleg Chopin és Liszt-művek hangzanak el.

Nagy Johanna elmondta: az idei évad programjait a közönség ízlésének és elvárásainak megfelelően igyekeztek összeállítani. Így a slágerszerű jazz-zenéktől a komolyzenei koncertekig mindenki megtalálhatja a számára kedves műsort.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)