Archivum
Derűs színek, szomorkás tartalom
Lényegre koncentráló, színes, mégis szomorkás; sajátos szürreális világ látható Szekeres Emil festőművész képein. A Nagykanizsán élő alkotó tavaly ünnepelte 80. születésnapját, most afféle jubileumi tárlata nyílt a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. Bár mint elhangzott: nem életmű kiállítás ez, de mégis megcsillantja élete főbb állomásait.
Szekeres Emil kiállítása a múzeumban
Balogh László, a nagykanizsai önkormányzat humán bizottságának elnöke a festőművészt köszöntve elmondta: Szekeres Emil világítótoronyként ragyogja be Zala megyét, ahol immár negyven éve él. Nála a festék színné válik, a figurái nem csorbulnak: madarak, fák, virágok és emberszerű lények jelennek meg előttünk. Ám úgy mintha egy álmot, egy szürreális világot szemlélnénk.
A tárlatot megnyitó dr. Kostyál László művészettörténész szerint a konstruktivizmus és a szürrealizmus formáiból eredeztethető Szekeres művészete. Ez a szürrealizmus azonban már levedlette magáról a megbotránkoztatást és a politikai tartalmakat, sokkal inkább egy álomszerű, szubjektív világot képvisel. Az alkotó művészetének egyik lényege és nagysága abban rejlik, hogy finom, érzékeny, derűs színekkel kevésbé derűs, sőt sokszor szomorú tartalmakat juttat kifejezésre. Jóval, széppel érzékeltetni a rosszat pedig rendkívüli képességre vall.
A művészettörténész szerint Szekeres képi világának másik fontos jellemzői a két-, illetve háromdimenziós formák megjelenése. Ez a háromdimenziós tér hasonlít a mi világunkhoz, valamelyest, ám a motívumok egy része lebeg, mintha nem vennének tudomást erről a harmadik dimenzióról.
A festőművész saját belső történéseit festi képeire, ám az alkotásokat nézve önmagunkat is felismerhetjük.
A tárlat augusztus 23-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen