Archivum
Karácsonyi tárlat a múzeumban
Adventre hangolódó kiállítás nyílt a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. A Megtestesülés misztériuma címet viselő tárlat anyaga a Molnár C. Pál Emlékmúzeumból és a kecskeméti Katona József Múzeum Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléinak munkáiból érkezett. A műveket dr. Kostyál László művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese válogatta és ő rendezte a tárlatot is.
Klasszikus és kortárs megtestesülés
A művészettörténész a tárlatnyitón elmondta: bár a téma egységes (hiszen Krisztus születése, illetve az azt megelőző angyali üdvözlet, és az azt követő Egyiptomba menekülés áll a fókuszban) a kiállítás mégis kettős. Az első, kiesebb teremben Molnár C. Pál festőművész (1894-1981) képeiből látható ízelítő, ami egy klasszikus felfogásban készült anyag. A kiállítótér második részébe viszont Magyarország legjelentősebb kortárs ikonográfiai biennáléjának pályaműveiből érkezett egy válogatás. A Megtestesülés misztériuma tárlat tulajdonképpen egy klasszikus és egy kortárs anyag "ütköztetése", ami Kostyál László szerint egy kísérlet arra, hogy lehet-e egyáltalán hidat képezni egy téma kapcsán a két formai megközelítés között.
Tóth Csaba festőművész (a NYME Savaria Egyetemi Központ oktatója) a kiállítást megnyitva úgy fogalmazott: 2015 adventjének előestéjén azért kell a teremtésről és megtestesülésről beszélnünk, mert olyan időket élünk, ami még nem volt. Az európai ember identitástudata mélyponton van; Európa egy arctalan és világkép nélküli embertömeggé vált. Ezért is izgalmas látni, az itt bemutatott kétféle megközelítési módot. Míg Molnár C. képei a hagyományos ikonográfia eszközeinek segítségével közelítenek a témához, addig a kortárs anyagban már egy más – átvittebb értelmű – szemlélet vélhető fel. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nem mindegy, hogy mai képzőművészek hogyan reagálnak erre a megváltozott európai világképre, és mi az, amit megörökítésre érdemesnek találnak a keresztény hagyományokból, s mindezt milyen eszközökkel teszik.
A megnyitón részt vett Csillag Péter, Molnár C. Pál unokája, az emlékmúzeum vezetője, aki katolikus diakónusként egy negyedórás meditációt is tartott, melyhez nagyapja képei adták a szellemi alapot.
A tárlat december 23-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen