Archivum
Kép Klub nyomok a városban
Egyenruhás művészeti munkások hagytak nyomot szerte a városban. Kidekorált garázsajtók és kerítések, színesre festett házfalak, megújult polcok, biciklik, vagy éppen táskák maradtak utánuk. A művészek ugyan már nincsenek itt, ám az általuk megálmodott Kép Klub szellemisége itt maradt. Meg egy gazdára váró kismacska is az egykori mosodában. De erről majd később...
Kiszínezett falak és kerítések
Egy hónapig volt a D'clinic Studios Mixer-programjának vendége az ausztráliai Kieran Butler, az angliai Rob Burton és az amerikai Amy Ritter, akiknek egy közös projektet kellett kidolgozniuk. A Mixer-program lényege ugyanis az, hogy a világ különböző pontjáról érkező alkotók – akik ráadásul a zalaegerszegi alkotótelepen találkoznak egymással először – a közös munka révén inspirálják egymást. Egy különleges "játszótér" ez, ahol a más-más kulturális környezetből jött, és különböző műfajokban mozgó képzőművészek megosszák egymással munkamódszereiket, miközben kitalálnak valami újat és egyedit. Ez esetben a Kép Klubot.
Menet közben aztán képbe (majd a képekre) került a macska. A város egyik állatorvosának képe pedig kikerült saját rendelőjének külső falára. A két dolog nyilván összefügg. Az történt ugyanis, hogy a három művész arra kérte a zalaegerszegieket, hogy ajánljanak fel egy-egy tárgyat, vagy felületet, amit lefesthetnének, kidekorálhatnának. Miközben munkásruhában járták a várost, hogy teljesítsék az igényeket, találtak egy beteg kölyök macskát, akinek fél szeme hiányzott. Így jutottak el dr. Mike János állatorvoshoz, aki míg ellátta a macskát, beszélgetett az alkotókkal. A Kép Klub ötlete aztán annyira megtetszett neki, hogy ő maga is csatlakozott a projekthez, ezért került ki a róla, és egy kutyáról készült nagyméretű fotó rendelőjének falára. (A mű olyan jól sikerült, hogy néhányan a szürkületben köszöntek is a doktor képmásának.)
A művészek persze mindent dokumentáltak és fotóztak, hogy aztán egy projektzáró kiállítás keretében mutathassák be a D'clinic műtermében (a Rákóczi úti egykori mosodában) mindazt, amit az elmúlt hetekben felújítottak. Búcsúzásképpen egy könyvet is összeállítottak a megújult, átfestett kerítésekről, falakról, ruhákról és egyéb tárgyakról, melyeknek visszatérő motívuma – mily meglepő – a cica lett. Mint mesélték, a céljuk az volt, hogy a felajánlókkal elbeszélgetve, történeteiket, ízlésüket megismerve megkérdőjelezzék, majd újraértékeljék a kortárs művészet szerepét, valamint a művészek és a közönség kapcsolatát. Az ismeretlen környezet és ismeretlen emberek megértésén keresztül ugyanis sikerült egyfajta hidat képezniük a távoli kultúrák és Zalaegerszeg, valamint a kortárs alkotóművészet és a közönség között.
A program végére a Kép Klub már nemcsak a három alkotó együttműködését jelentette, hanem mindazokét is, akik csatlakoztak a felhíváshoz. Egy hónapos ténykedésük alatt a képzőművészet gyakorlatilag "házhoz jött". De azt is mondhatnák, hogy "leszállt a magas lóról", és elérhetővé vált az egyszeri városlakók számára, akik részt is vehettek az alkotás folyamatában.
A programzáró happeningen (ahol a macska már vígan játszadozott egy papírgalacsinnal) Mike János annyit fűzött hozzá a történethez, hogy jó volna, ha valakik folytatnák a Kép Klub akcióit. A városban ugyanis rengeteg a szürke, unalmas épület, kerítés, házfal, amit színesebbé, ötletesebbé lehetne tenni. Igény pedig úgy látszik, lenne is a kreatív megoldásokra.
(Lapzártánkkor kaptuk a hírt, hogy a macska gazdára talált, és közben a nemzetközi rezidenciaprogram új művészei – Johanne Hauge performer és Justin de Lima vizuális művész – is megérkeztek a stúdióba.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen