Archivum
Ludvig&Ludvig a VMK-ban
Generációk címmel nyílt tárlata Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel nagykanizsai festőművészeknek a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Apa és fia közös kiállítását Lehota János esztéta nyitotta meg.
Huncutság és a szürke árnyalatai
Két világ, két teremben; elsőre mintha nem is lenne hasonlóság a két alkotó között – fogalmazott a Lehota János. A "Generációk" címet ő sokkal inkább a "nézőpontokkal" helyettesítené, mert mint mondta: a két Ludvig szemléletében, az alapokban, a csírában rejlik a hasonlóság.
Ludvig Dániel munkái inkább plasztikusak, epigrammaszerűek, ám alakjaiban ott van a huncutság is. Ő még hisz, amit a gyerekek, hogy a köveken lévő minták, repedések, vonalak egy macska-alakot rejtenek. Ludvig Zoltán sokkal inkább lírai alkat, a belső világot próbálja feltárni. Mindig megy előre, az égbe, a végtelenbe tekint. A világ azonban nem végcél, hanem lehetőség számára: mi hozható ki egy csírából, egy magból, vagy a szürkéből. Hány alakzatra, hány árnyalatra bonthatók? Ludvig Zoltán képein a szürke nem rusnyaság, vagy renyheség, hanem lehetőség; bármi alakulhat belőle.
Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel is grafikusként, sőt reklámgrafikusként kezdték pályájukat, innen kanyarodtak a festészet felé, nem feledve a grafikai hagyományokat. Az idősebb Ludvig 1999 óta vezeti Nagykanizsán a nemzetközi művésztelepet, melynek szervezésébe már jó ideje fia is bekapcsolódott.
A két Ludvig tárlata október 9-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen