Archivum
Újabb könyv Ruszt emlékére
Tíz évvel ezelőtt hunyt el Ruszt József, a Hevesi Sándor Színház alapítója, rendezője. Talán nem véletlen, hogy éppen most késült el a Ruszt-életműsorozat legutolsó, hatodik kötete, melyet pénteken mutattak be a teátrum nézőtéri büféjében.
Elkészült az életműsorozat utolsó kötete
Dr. Besenczi Árpád igazgató az összejövetelen bevezetésképpen elmondta: fontos, hogy ápolják a rendező emlékét, ezt szolgálja többek között ez a hatkötetes könyvsorozat is. A könyvek kiadását Tucsni András dramaturg, a Ruszt-hagyaték gondozója kezdeményezte, szerkesztőtárként pedig Nánai István kritikus vett részt a munkában.
"Nagy munka végén vagyunk, öt évvel ezelőtt, mikor az első kötet kiadására készültünk, még nem gondoltam, hogy eljutunk idáig" – összegezte az elmúlt időszakot Tucsni András. Mint fogalmazott: Ruszt József után több ezer oldalas hagyaték maradt hátra. Ennek feldolgozása egyszerre hívta is és taszította is a színházi szakembert, hiszen a dokumentumok rendszerezése és feldolgozása óriási feladatnak bizonyult. Most már hálás a sorsnak, hogy dolgozhatott vele és hogy ő lehetett a páratlan értékű hagyaték gondozója, hiszen rengeteget tanult belőle. Ebből az ötéves munkából is kiderült, hogy Ruszt nagy formátumú ember és kiváló rendező volt. Olyan pályát járt be, ami csak keveseknek adatik meg.
A most megjelent kötet Ruszt József életének utolsó szakaszát, a 1994-2005 közötti időszakot dolgozza fel; vagyis a Budapesti Kamaraszínház, a veszprémi rendezések és a Zalában töltött utolsó időszak eseményeit. Utolsó munkája Zalaegerszegen volt, ami azért szimbolikus jelentőségű, mert a Hevesi Sándor Színház 1983-as nyitóelőadását, az Ember tragédiáját rendezte újra 2004 őszén.
A kötetbemutatón Farkas Ignác, Czegő Teréz és Kiss Ernő színművészek közreműködésével hangzottak el részletek a könyvből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen