Archivum
Fókuszban a régészet
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében tartotta meg idei múzeumpedagógiai évnyitóját a Göcseji Múzeum. A rendezvényen részt vevő pedagógusokat Kaján Imre igazgató köszöntötte, aki elöljáróban leszögezte: a múzeumok ma már nem afféle tudományos elefántcsonttornyok, hiszen a cél az, hogy közérthetően tárják a közönség elé mindazt, amit a múltról tudni érdemes.
Múzeumpedagógiai évadnyitó
Persze meg kell találni a hitelesség és a könnyed, közérthető közlésmód között az egyensúlyt; legyen szó az idősebb, vagy fiatalabb korosztályok múzeumba csábításáról. Fontos, hogy a gyerekek már minél kisebb korban megismerkedhessenek a múzeumok világával, és később maguk is szívesen eljárjanak egy-egy kiállításra, vagy egyéb programra. A múzeumpedagógiai foglalkozások ezt a célt szolgálják, hiszen játékos formában igyekeznek kiegészíteni az iskolákban tanult anyagot, úgy, hogy a tanulás, ismeretszerzés egyúttal élménnyé is válik.
Az évnyitó keretében Straub Péter régészeti osztályvezető a múzeum egyik soron következő nagy tárlatáról számolt be. 2016 márciusában nyílik ugyanis az elmúlt tíz év zalai régészeti feltárásait bemutató és elemző tárlat, mely a "Körárkoktól a kőfalakig" címet kapta. A kiállítás közel 7000 év történetét meséli majd el az előkerült leletek alapján.
A következő időszak gyerekeknek szóló múzeumi foglalkozásairól Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus számolt be. Mint mondta: jó néhány korábbi program még most is zajlik. A következő év múzeumi órái pedig a már említett régészeti kiállításhoz kapcsolódnak. A múzeumpedagógiai foglalkozásokat ugyanis úgy állították össze, hogy azok összhangban legyenek az archeológiai tárlat anyagával, illetve az ott bemutatott történelmi korszakokkal.
Az óvodások, valamint az általános –és középiskolások így megismerkedhetnek a régész munkájával, és a feltárásokon használt eszközökkel. Terepbejárásra mehetnek, sírt bonthatnak, de a korabeli kultikus és kézműves tárgyakat is szemrevételezhetik. Az ötféle foglalkozás (Egyszer volt, régen volt; A régész megtalálja; Az ősi kézművesség művészete; Építsük fel Zalaegerszeg várát; Az építészet "Hamupipőkéje" – a tégla) jó alkalom lesz arra, hogy a kisebb és nagyobb korcsoportok interaktív, játékos módon tanulhassanak a megye és a város fontosabb történelmi időszakairól, illetve egy-egy kor építészetéről.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a tanárok részt is vehettek néhány bevezető múzeumpedagógiai órán. Délután pedig a "Rákosi börtönei" című időszaki kiállításhoz kapcsolódva Kiss Bódog Zoltánnal hallhattak egy beszélgetést az érdeklődők, "A kommunizmus áldozatai" címmel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen