Archivum
Hű tükre Pannónia művészetének
Húsz éves a Pannon Tükör folyóirat. A jeles alkalomból a Göcseji Múzeum Kisfaludi-termébe várták a lap szerzőit, barátait és támogatóit a szerkesztők. A házigazda intézmény nevében dr. Kostyál László művészettörténész, igazgatóhelyettes elmondta: az újság maradéktalanul betölti hivatását, hiszen Pannóniáról szól, és hű tükre az itt folyó művészeti munkának.
Születésnap a Pannon Tükörnél
Péntek Imre főszerkesztő szerint húsz évvel ezelőtt az volt az alapítók célja, hogy a magyar folyóirat struktúra részévé váljon a lap. E sikerült is. A Pannon Tükör szerkesztősége ugyan kezdetektől Zalában van (előbb Nagykanizsán, majd Zalaegerszegen készült a lap), ám a szellemiséget tekintve egyek a Muravidékkel és a történelmi Zala vármegyével.
Az újság munkatársait Balaicz Zoltán polgármester is köszöntötte, aki röviden megemlékezett a lap korábbi főszerkesztőiről, Pék Pálról és Czupi Gyuláról is. Mint fogalmazott: 1995-ben hiányt pótló volt a kiadvány, hiszen a Dunántúl ezen részén nem volt ehhez hasonló rangos irodalmi és művészeti folyóirat.
A polgármester az évforduló alkalmából egy kitüntető oklevelet is átadott Péntek Imrének a történelmi Pannónia múltjának, valamint jelenkori művészetének színvonalas bemutatásáért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen