Archivum
Éhség
Hunger
angol filmdráma, 96 perc, 2008
Forgalmazza: Mozinet
Rendező:
Steve McQueen
Színész:
Michael Fassbender
Liam Cunningham
Stuart Graham
Liam McMahon
Akinek már semmi eszköze nincs az ellenállásra, az csak azt az egyetlen dolgot tudja fegyverként használni, ami bármikor a rendelkezésére áll – ez pedig a saját teste, minden mocskával, szennyével és sérülékenységével együtt.
Tulajdonképpen mindennek krónikája Steve McQueen brit képző- és videoművész bemutatkozó nagyjátékfilmje, amely gyötrelmes aprólékossággal tárja fel annak részleteit, hogyan küzd 1981-ben a Belfast közeli Maze fegyházban egy csapat ír politikai fogoly – élükön az éhségsztrájkot kezdő Bobby Sandsszel. A rabok testüket használják üzenetváltásra (testüregeikben rejtik el a leveleket), cellájuk bizarr „dekorálására” (saját fekáliájukat kenik a falra) és tiltakozásra is (meztelenül járnak, mert nem hajlandóak a köztörvényesek rabruháját hordani).
Mindezt McQueen ugyanolyan részletesen és közömbösen veszi végig, mint az a filmbeli takarító, aki a rabok cellájának folyosójára kiengedett vizeletet takarítja fel fertőtlenítővel, egykedvűen. Emiatt eleinte a nézőnek nehéz is együttéreznie a saját mocskukban fetrengő hősökkel, ám a mű kulcsjelenetében Bobby egy rezonőrfigurával, a pappal való beszélgetése során megérteti velünk, miért kell ilyen végletes eszközökkel küzdeniük (mindezt pedig a kezdetben a szembenállást, majd a másik elfogadását kiemelő kamera is kifejezi). Végeredményben tehát Steve McQueen fesztiválkedvenc alkotása úgy hat az érzelmeinkre, hogy egyáltalán nem akar az érzelmeinkre hatni. Az Éhséget nézve felkavarodik gyomor és lélek egyaránt
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata