Archivum
Pusztamagyaród profizmusa
A nyárbúcsúztató falunapi hagyományoktól eltérően most június végén tartottuk a pusztamagyaródi nyárköszöntő rendezvényünket, amelyen a falu apraja nagyja részt vett. A vakáció időszakában nagyon körülményesen lehetett csak felkérni az iskolásokat egy-egy fellépésre és az itt élők is inkább a nyár kezdetére mondtak igent, amikor a falunap dátumáról kérdezősködtünk – mesélte az ötödik ciklusát a község élén töltő, 43 esztendeje a települést szolgáló Kovács Károlyné polgármester, aki büszke arra, hogy minden önkormányzati feladatra saját intézménnyel rendelkeznek.
Falufejlesztés szívvel-lélekkel
– Ha csökkenő létszámmal is, de van óvodánk, iskolánk, háziorvosunk, védőnőnk. Fájó volt ugyan, hogy tavalyelőtt a közös polgármesteri hivatal székhelye a közigazgatási reform kapcsán átkerült Bánokszentgyörgyre, de a kirendeltségünk ajtaja munkanapokon reggeltől délutánig nyitva áll a polgárok előtt. Hat órában, de működik a postahivatal és a római katolikus templomunkban is, minden vasárnap és minden ünnepnap szentmisét tart a Söjtörről átjáró plébános. A polgármestertől, mindenki szeretett Hugijától, elöljáróban a falufejlesztés irányairól érdeklődtünk.
– Nem lehetek elégedetlen, mert valamennyi intézményünket sikerült az elmúlt évtizedben jó színvonalon felújítanunk. Sok városból érkező elirigyli, az óvodánk és iskolánk felszereltségét, rendezettségét és szépségét, illetve azt, hogy a rendet is sikerül megőrizni. A vezetőknek köszönhetően példásan jó nevelést kapnak itt a gyerekeink. A hivatal egyelőre rossz állapotban van, de bízom benne, hogy a következő ciklusban lesz majd lehetőségünk rekonstrukcióra. Mindig azt vallottam, hogy a legfontosabb a gyermekintézmény támogatása és az egészségügyi ellátás intézményeinek a fejlesztése.
A lakosság egyre idősebb, mindig egyre többen szorulnak szociális ellátásra. Rászorulóinknak szociális ebédet biztosítunk. E feladathoz tavaly ősszel beszereztünk egy kisbuszt, amit az egészségügyi ellátásban és sok más alkalommal is kihasználunk. Kiemelt hangsúlyt kap az idősek nappali ellátása a modernizált gondozási központunkban. Több embertársunkat házi gondozás keretein belül ápolunk. Közel százmilliós beruházásban sikerült nemrég egy illegális külterületi szemétlerakót a Zalaispa céggel közösen felszámolni. Ezer teherautónyi hulladékot vittek el megsemmisítésre. Pályázunk a belső és külső falurészt összekötő, rossz állapotú Petőfi utca felújítására, továbbá a védőnői szolgálat épületének rendbetételére.
Az öt civil szervezet tagsági állománya egyre öregszik és csupán egy olyan a kultúrát és sportot is összefogó egyesületet szeretnénk fenntartani, amelynek a tevékenységi körét nagyon sokrétűvé szélesítenénk. Húsz éves korom óta hivatalnok vagyok, a pénzügyekkel foglalkoztam, a gazdálkodásban nagy jártasságot szereztem. Ha egy idősebb fát ki kell vágnunk, akkor mindig fájó szívvel arra gondolok, hogy ezt csemeteként még én ültettem, vagy ültettettem. Elragadtatást jelent, a profi módon elültetett gondolatok szárba szökkenését látni, megtapasztalni. Pusztama-gyaródon öröm szeretetet, időt, energiát adni és kapni is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen