Archivum
Vigyázzuk a múltat, a közösséget
A múltidézés jegyében ünnepeltek a kemendolláriak falunapjukon. A faluház kistermében korabeli fotókkal idézték fel a település múltbeli mindennapjait, a nagyteremben első és második világháborús katonai relikviákból nyílt kiállítás, míg az udvaron, két táblán a község építészeti emlékeit mutatták be. A falunap programjai révén mindemellett kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket is nyújtott az itt élőknek.
Történelmi emlékek a kemendollári falunapon
Németh László polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a falunap mindenütt a világban az együttlétről, a közösségi összetartozásról szól. Mindemellett igyekeztek az idei programok sorába valamivel többet belevarázsolni annak érdekében, hogy a közösség ünnepe, valóban a település, Kemendollár napja legyen. Ezért érezték fontosnak történelmi hagyatékuk bemutatását a helyi identitástudat erősítésének céljával. Mint fogalmazott, ennek egyik, hanem a leglényegesebb tartóoszlopa a helyi történelmi ismeretek bővítése, mert a több mint hétszáz éves település históriájának megismerése, elődeik cselekedeteinek megértése hovatartozásukat szilárdíthatja meg. Kemendollár bár túlnőni sosem tudta határait, mindmáig fennmaradt. Közössége olyan erőt képviselt, amit sem a törökveszedelem, sem a halálos járványok nem gyengítettek meg.
Várat építettek, kápolnát emeltek, éltek, dolgoztak, maguknak jövőt, nekünk jelent teremtettek. A mai nap szánjunk néhány percet az emlékezetre – mondta a polgármester, majd arra figyelmeztetett, hogy a múltba való visszatekintés mindazon-által felelősséggel és kötelességgel jár, mert a történelmet most ők írják, melyre majd a jövő nemzedéke is visszapillant. Mit cselekedjenek, hogy büszkék legyenek rájuk, szolgáljon erre jó példát a település dicső történelme, hangsúlyozta.
Kemendollár önkormányzata, ahogy korábban is, fontos feladatának érzi helyi értékeinek megőrzését. Ezért szeretnének emléket állítani az egykori várnak, amit 1370-ben említettek először oklevelekben Castrum Kemend néven. A török által feldúlt, majd az 1700-as évek elején császári parancsra felrobbantott vár egykori helyén egy emlékhelyet szeretnének kialakítani az állami terület rendbetételével. A szükséges jogi eljárást már elindították, hogy ezt megtehessék. Itt egy fakereszt is állt, ami nemrég kidőlt. Helyette újat szeretne készíttetni az önkormányzat. A polgármester kérte a lakosságot, hogy támogassák ezen szándékaikat, amit a finom vacsoráért cserébe a becsületkasszában tehettek meg.
A faluház udvarán felállított két táblán fotókkal, szöveges ismertetőkkel mutatták be a község történelmi, építészeti emlékeit, többek között a kemendi kápolnát, amit az egyházközség újíttatott fel a közelmúltban. A faluház kistermében korabeli fotókból nyílt kiállítás. A 19. századbeli életképeket – családi ünnepek, községi rendezvények, szántóföldi munkák – bemutató képanyagot a lakosságtól kérték kölcsön.
Kemendollárt, mint ahogy más települést sem, a második világháború borzalmai sem kímélték. A faluház nagytermében létesített kiállítás egy szelete ennek állított emléket Vikár Tibor tanár úr gyűjteményének köszönhetően. Érdeklődésünkre elmondta, márciusban a magyar és német alakulatok igyekeztek az orosz előrenyomulást megállítani. Szepetk határában egy 60-70 fős csendőralakulat páncélököllel kilőtt egy orosz tankot, kettőt mozgásképtelenné tett. Ollárba érve az oroszok, miután számítottak már az ellenállásra, szinte minden védelmi állást megsemmisítettek, melyek védtelenek voltak a harckocsikkal szemben. Később az elesett német katonákat exhumálták, és Kanizsán temették el őket, a magyar áldozatok a mai napig az ollári temetőben nyugszanak. Az egyik magyar áldozat családjával kapcsolatot is tart, tudtuk meg Vikár Tibortól, aki korabeli fotókat és dokumentumokat is mutatott minderről.
Az első és második világháborús harci felszereléseket (fegyverek, tábori telefonok, sisakok, szablyák, kézigránátok, személyes jellegű tárgyak, öltözetek, evőeszközök, kitüntetések stb.) felvonultató tárlatot Ruzsa Ká-roly, Wölfinger Lajos és ifjabb Wölfinger Lajos hozta el. Ruzsa Károly elmondta, világ életében érdekelte a történelem, így baráti körével katonai relikviák gyűjtésébe fogtak. Mint mondta, sajnos Zalában nem maradtak fenn katonai holmik, emlékek, mert a 70-es években a kockaházak építésekor minden megtalált régi eszközt, fotót, dokumentumot megsemmisítettek. Molnár Andrással, a Zala Megyei Levéltár igazgatójával is beszéltek arról, hogy nincs jelentős zalai emléktárgy a világháborúk időszakából. Gyűjteményének szinte valamennyi darabja éppen emiatt származik az ország más vidékeiről. Mint mondta, fontosnak érzik a gyűjtemény megismertetését a széles közönséggel. Ilyenkor élőben is igyekeznek felidézni a katonai múltat. Ebben Ifjabb Wölfinger Lajos volt a segítségükre, aki SS katonai ruházatot öltött magára.
A kemendollári falunap a település történelmi múltjának megidézése mellett mindazonáltal a közösségi összetartozás ünnepének adott helyet. Ennek fontosságára Németh László polgármester is kitért köszöntőjében:
– Közösségünk akkor erős, ha támogatjuk, segítjük egymást. Azt kívánom, Kemendollár, az eddigiekhez hűen, továbbra is legyen a példás összetartozás közössége, hogy az elkövetkező évek még sikeresebbek, gazdagabbak lehessenek az itt élők számára. Ez a közösségi összefogás, összetartozás az, ami emlékeinken kívül épségben megmaradt nekünk a múltból. Vigyázzunk rá, ápoljuk és adjuk tovább a jövő nemzedékének.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen