Archivum
Betegbarát környezet
Ünnepélyesen átadták a Berzsenyi úti rendelőkomplexumot, melynek felújításával finiséhez érkezett a zalaegerszegi önkormányzat által meghirdetett „Egy orvos – egy rendelő” program. Az országban egyedülálló módon valósult meg az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztését szolgáló program, melynek köszönhetően már 2008 elejére minden háziorvosi és házi gyermekorvosi körzetet ellátó praxis külön rendelőben láthatta el a betegeket.
Átadták a megújult berzsenyi úti rendelőkomplexumot
A fejlesztés utolsó elemeként a Berzsenyi úti rendelőkomplexum korszerűsítését és teljes (fizikai és infokommunikációs) akadálymentesítését végezték el. A Nyugat-dunántúli Operatív Programon elnyert 40 millió forint pályázati támogatás segítette a beruházást, mely 47 millió forint önrészt igényelt a zalai megyeszékhelytől. A teljes költség 87 millió forint volt.
A háziorvosi ellátás szakmai feltételeinek javítása, a rendelők zsúfoltságának csökkentése, valamint a betegbarát környezet kialakítása volt a célja az „Egy orvos – egy rendelő” programnak, mely során tíz új háziorvosi rendelőt létesítettek, hat meglévőt pedig teljesen felújítottak. Minderre 300–350 millió forintot fordítottak az elmúlt tíz évben, mondta el az ünnepségen dr. Gyimesi Endre polgármester, országgyűlési képviselő.
Hozzátette: mivel a városban összesen 22 felnőtt- és 11 házi gyermekorvosi rendelő működik, folytatják a praxisok rekonstrukcióját. A Zárda úti és a landorhegyi rendelő újulhat meg az elsők között az új fejlesztési programban.

Dékány Endre, a térség egyik önkormányzati képviselője köszöntőjében kitért a városrészben megvalósított fejlesztésekre, melynek sorát, mint fogalmazott, immár a megújított rendelő is gyarapítja. A műszaki bizottság elnökeként jelezte, az igényelt, de jelenleg hiányzó eszközöket a közeljövőben beszerzik.
Az egészségügyi alapellátás színvonalának javítása fontos feladat, mely a más jellegű fejlesztésekhez hasonlóan a városrész lakóinak érdekeit szolgálják, erősítette meg az elhangzottakat Balaicz Zoltán, a térség másik önkormányzati képviselője, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke.
Kiss Ferenc országgyűlési képviselő is méltatta a beruházást, melyhez – mint mondta – az eredményes lobbinak köszönhetően sikerült 40 millió támogatást nyerni.
A rendelőkomplexumban 2 gyermek- és 3 felnőttkörzet működik. Az ott dolgozó háziorvosok nevében dr. Gergye Ferenc elmondta, az átalakított rendelők és várók a színvonalas betegellátás minden feltételének megfelelnek. Nekik így már csak az a dolguk, hogy a hely szelleméhez híven eleget tegyenek az elvárásoknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata