Archivum
Ökumenikus tárlatlátogatás
Nagy B. István Súgott képek című kiállításához kapcsolódóan tartottak ökumenikus tárlatlátogatást a közelmúltban a Balatoni Múzeumban. A festő alkotóként és oktatóként is a kortárs magyar képzőművészet meghatározó egyénisége volt.

Mesterei közt említhetjük Ferenczy Noémit, Ber-náth Aurélt és Szőnyi Istvánt, de műveire hatással volt El Greco festészete is. Egyebek mellett erről is beszélgettek egy csésze tea mellett a „Lélek képei” elnevezésű, az október eleji Magyar Festészet Napja megnyitóhoz kapcsolódó tárlatlátogatáson az érdeklődők. A Kis Szent Teréz karmelita bazilikából Pawel atya a hit erejét, a lélek fontos-ságát hangsúlyozta a jelenlévőknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata