Archivum
Szárnyszegetten
A felszámolás ellenére bíznak a sármelléki repülőtér megmaradásában az érintettek. Mint ismeretes a Zala Megyei Bíróság elrendelte el a felszámolást, melyet a Vectigalis ZRt folytat le. Az továbbra sem nyilvános, hogy ki kezdeményezte az eljárást, és számos kérdés tisztázatlan még. Egyelőre csupán annyit tudni, hogy mindenki reménykedik: nem száll el az utolsó lehetőség is, és a FlyBalatont sikerül megmenteni a végleges bezárástól.
Bizakodóak a mélyrepülés után is
A reptér helyzete miatt a térségben élők közül is sokan aggódnak, de akiket most leginkább érintenek az események, azok az ott dolgozók és a külső vállalkozók. Benkő Attila, a FlyBalaton üzemeltetési igazgatója munkatársaival együtt reméli, hogy a légibázis, és ezzel az ő helyzetük is egyenesbe kerül. A reptérről nem küldtek el és nem ment el senki. Most mindenki a megoldásra vár az eddig vendégváró reptéren.
Varga Jenő, a felszámoló cég vezetője azzal kezdi a beszélgetést, hogy még nehéz bármit is mondani. Ami biztos, hogy iszonyatosan nehéz napi tűzoltási munkájuk van: fenntartani a repülőtér működőképességét olyan körülmények között, amikor a korábbi tulajdonos a szállítóknak és a dolgozóknak sem fizetett már hetek óta. Azt ennyi idő után még nem tudni, hogy mennyi lesz a végleges igény, hiszen a hitelezőknek negyven napjuk van arra, hogy benyújtsák a járandóságukra vonatkozó papírokat.

Addig azonban a felszámolónak olyan fontos feladatai vannak, mint például elérni azt, hogy ne hagyja abba a munkát a reptér őrzésével megbízott cég. Még annak ellenére sem, hogy már több hónapja nem fizettek nekik, és bár tudják, hogy mindenképpen rendezniük kell feléjük és a dolgozók felé is a tartozást, jelenleg sajnos még nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges pénz.
„Jellemzően Magyarországon nem csőddel indul egy felszámolás – mondja Varga Jenő. – Ez a cég úgy került fizetésképtelen helyzetbe, hogy meg sem tudta már kísérelni, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel. Nem tudom még a módját, honnan teremtsek elő pénzt, de, ha levonul az őrzővédő cég, akkor a vagyon megsemmisülhet és akkor soha az életben nem lesz itt már reptér.”
Aztán hozzáteszi: „Én nem a múlt tanulmányozásával töltöttem az elmúlt napot. Az első lépés, hogy a működőképesség lehetőségét fenntartom. A második, hogy azoknak a bizalmát erősítem, akik ezt a repteret igénybe akarják venni. A cégem mindent elkövet azért, hogy itt rövid időn belül újrainduljon a repülőtéri szolgáltatás. Ha ezt meg tudom tenni, akkor Sármelléknek, a térségnek, illetve a Balaton déli partjának van esélye arra, hogy repülővel is tudjon utasokat fogadni.”
„Tavasznál hamarabb ez nem megy, addig valahogy bírni kell pénzzel. Ez a reptér a felszámolás előtt nem működött, mert a tulajdonosok nem tudták működtetni. Nekem most az a dolgom, hogy működtessem. Amikor kijelöltek minket felszámolónak a Pápai Húshoz, vagy az Eybl Hungária-hoz, nem nagyon volt olyan ember, aki azt gondolta volna, hogy megmaradnak. Ennek ellenére jelenleg mind a kettő működik abban a térségben.
Itt az első feladat ugyanaz, mint azoknál a cégeknél: bizalmat kelteni, a működőképességet fenntartani. Erre a feladatra én nem jelentkeztem, de azt gondolom, hogy meg tudjuk oldani. Találkoztunk már ehhez hasonló lehetetlennek tűnő helyzetekkel, és azt is megoldottuk. Nagyon nehéz lesz, de úgy gondolom, sikerülni fog, és a sármelléki a Dunántúl vezető reptere lehet. Egyelőre azonban még a napi betevőért dolgozunk, és – képletesen szólva – a repülés csak később jön.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata