2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Indul a zalai MSZP-kampány

2010. január 26. kedd, 14:51
Címkék:

„Haladás, biztonság és demokrácia” mottóra épül az MSZP kampánya – hangzott el a párt Zala megyei sajtótájékoztatóján, ahol bemutatkozott az öt egyéni képviselőjelölt is. Baracskai József megyei elnök arról beszélt, miért is kezdik el a kampányt január közepén.

Mint fogalmazott, felveszik a kesztyűt a Fidesszel szemben, hiszen az ellenzéki párt már megjelent gyűlölködő szórólapokkal és óriásplakátokkal. Ezen kívül pedig tudatosítani szeretnék a zalai emberekben, hogy fejlődött és szépült a megye az elmúlt években is, sok nagy volumenű beruházás indult. Példaképpen említette az útfelújításokat (Zalaegerszeg–Sümeg), az iskola- és egyéb oktatási, valamint egészségügyi intézményi felújításokat.

Hogy mindez megvalósulhatott, és a megyébe több tízmilliárd forintnyi támogatás jutott, köszönhető a szocialista országgyűlési és önkormányzati képviselőknek. Elhangzott még, a képviselőjelöltek átlagéletkora 43 év, céljuk pedig a zalai emberek érdekeinek védelme és a munkahelyteremtés előmozdítása.

Az öt egyéni képviselőjelölt a következő: 1. választókerület: Major Gábor vállalkozó, 2-es dr. Fodor Csaba ügyvéd, 3-as Mohácsi József országgyűlési képviselő, 4-es Rada Tamás kertépítő mérnök, vállalkozó, 5-ös választókerület Baracskai József műszaki informatikus, a párt megyei elnöke.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)