Laska, fülőke, júdásfül

Őszi gombakörkép

– A néphiedelem úgy tartja, hogy a gomba fejlődése összhangban áll a hold alakjának változásával. Sokan vélik például azt, hogy a vargánya telihold után található nagy mennyiségben.
– Bizonyára van némi alapja a népi megfigyelésnek, az eső, a csapadék azonban a gombák igazi éltetője. Annyira, hogyha tavasszal nincs elegendő eső, akkor egész évben kevés gomba terem – mondja Szanyi István, a zalaegerszegi vásárcsarnok gombaszakértője. – Eső után sem terem azonnal, bár a csirkegombák és a szegfűgombák gyorsan reagálnak, ha előző nap esik, másnap már lehet szedni belőlük.

A vargánya viszont lassan növekedik, fejlődése függ a talaj előzetes víztartalmától, a levegő hőmérsékletétől, a leesett csapadék mennyiségétől, így akár hetek is eltelhetnek, mire teleszedhetjük kosarunkat. Zala mellett Vas és Somogy megyei erdőkből is hoznak gombát azonosításra. A somogyi erdők homokos talaja előbb felmelegszik, ez igaz Nagykanizsa környékére is, ezért onnét általában mintegy két héttel előbb hoznak vargányát, mint a vasi, vagy zalai erdőkből.

– Minden gomba ehető, persze csak egyszer – szól a mondás. Milyen gyakori, hogy mérgező gombát hoznak be?
– Embere válogatja, ugyanis többfajta gyűjtő létezik. Vannak, akik kizárólag azt a néhány fajtát szedik össze, amiket ismernek. Aztán vannak, akik felszedik az ismeretlent is, de bejönnek, mert kíváncsiak fajtájára. A kirándulók, akik egyszer-egyszer betévednek egy erdőbe, azok összeszednek mindent. Szerencsére behozzák vizsgálatra, ami során szinte minden esetben ki kell dobni az egész szállítmányt. Ez a szabály nagyon fontos, mert a gyilkos galócának a spórája is mérgező, ami egy szatyorban könnyen rákerülhet a többi gombára. Ismert, hogy minden ehető gombának van hasonló mérgező párja.

De, hogy ki mit mivel téveszt össze, azt szintén egyéne válogatja. A gyilkos galócát a zöldes kalapja miatt leggyakrabban a zöldhátú galambgombával keverik össze, pedig az utóbbinak se gallérja, se bocskora nincsen. A gallér és a bocskor a gyilkos galóca legfőbb ismertetőjegye. Mérgező, és hánytató a világító tölcsérgomba, amit a rókagombával kevernek. Pedig nem is egy a termőhelyük, a világító tölcsérgomba csoportosan, faanyagon terem, míg a sárga rókagomba egyenként és a talajról nő ki.

A tévesztésben az is nagy szerepet játszik, hogy a gombák fejlődésük szakaszaiban eltérő alakúak és színűek lehetnek. A gombáktól ugyanakkor nem kell félni, az óvatosságra azonban rendkívül ügyelni kell. Ismeretlen gombafajt ne szedjünk össze, ha mégis megtesszük, azt tegyük külön, és hozzuk be az egész „gyűjteményt“ az ingyenes meghatározásra.

– Mennyire változtak a gombaszedés szokásai?
– Ma már bizonyára furcsának tűnhet, hogy fél évszázaddal ezelőtt egyáltalán nem szedték fel az őzlábgombát, ami egyébként rántva kitűnő eledel, pörköltnek viszont nem igazán célszerű elkészíteni, mert szétesik. Eleink hasonlóképpen viselkedtek az ehető tinórukkal (akkori nevén csikólábbal) is; volt belőle bőven, de otthagyták, csak a vargányát, ami szintén e faj családjába tartozik, szedték össze.

Sajnos, ahogy fogyott az erdő, kevesebb lett a gomba, így elkezdték gyűjteni a tinórukat is. Jellemző volt az is, hogy településcsoportonként mindig ugyanazt a néhány fajtát szedték fel. Hiába ismertek más ehetőt, a helyén hagyták. Ez a szokás hagyományként szállt generációról generációra, van hol, manapság is tartják.

– Lassan itt a tél. Találunk-e ehető gombát?
– Zalában nemigen. Ha nagy ritkán szerencsénk van, akkor kései laskagombát, téli fülőkét vagy júdásfület találhatunk. De mérges gombát is, mégpedig a sárga kénvirággombát. A gomba egyébiránt kitűnő étel, sokféleképpen elkészíthető és tartósítható. Több gombafaj, például a vargánya és a trombitagomba, szárítva igazán különleges fűszer.