Archivum
Jó időben, jó ötletekkel
Mindig jókor kezdeményezte azokat a lépéseket, melyek előre- mutatóak voltak, és ma is azok. Mondhatni jó időben jó ötletekkel állt elő. De a helyes meglátásokon túl lelkiismeretesség, sokoldalúság és elhivatottság is jellemzi Mátai Ferencet, a Landorhegyi-iskola igazgatóját, aki a közelmúltban kapta meg az Apáczai Kiadó által alapított Génius-díjat. Zala megyében az idén ő volt az egyetlen kitüntetett, és országosan is összesen 15 pedagógust illettek ezzel az elismeréssel.
Beszélgetés Mátai Ferenccel
– Végigjártam a ranglétrát. 1980-ban kollégiumi tanárként kezdtem, aztán kerültem a Landorhegyi-, akkor még Hamburger-iskolába 1982-ben. Könyvtár–matematika szakon végeztem, később tanultam informatikát is. Háromszor voltam osztályfőnök és 1997-től igazgató.
– Sportiskola élén úgy gondoltam, hogy testnevelő végzettsége van.
– Mindig sportoltam, asztaliteniszeztem. Ifjúsági csoportban az országos 30 között voltam, majd 18 évig játszottam NB II-ben. Ma teniszezem.
– A könyvtár és a matematika hogyan illik össze?
– A könyvtáros nagyon jó szak. Szinte faltam a könyveket. De igazából azt a logikát szerettem, ami a könyvtár elrendezésében volt. Ebben hasonlított a matematikára. Akkor még nem volt számítógépes katalógus, és ha jöttek egy kéréssel, például az eszkimók csókolózási szokásáról akartak információt, hát nagyon utána kellett gondolni, hogy hol keressem. Ez tetszett benne.
– Ön nem csak szívesen kutakodik, de a megújulás híve is.
– Akár pedagógusként, akár vezetőként sok újdonságot igyekeztem bevinni az iskolába. Kezdődött azzal, hogy már az első osztályomat táborba vittem nyáron, és ez utána is mindig így volt. Lebicikliztünk 35 kilométert, mindegy, milyen időben, Camping-kerékpárral. Őrültnek néztek. De kell a gyerekekkel olyan kapcsolat, ami iskolán kívüli. Ez annyira jó köteléket adott, hogy az első osztályommal nemrég volt osztálytalálkozónk, és nemcsak a diákok, de a szüleik és a gyerekeik is eljöttek. Három generációs találkozó volt.
– A kitüntetés feltételei között volt, hogy országos tanulmányi sikereket érjenek el a diákok. Ezek sportos eredmények?
– Informatika szaktárgyi eredmények. Még ma is csak felső tagozatban kötelező az informatikaoktatás, de a mi iskolánk 1993-ban e tárgy dunántúli bázisiskolája lett. Így ezek az eredmények hozták elsőként az országos hírnevet. Három éve vagyunk közoktatási típusú sportiskola, amiből országosan is csak 63 van, Zalában még Keszthelyen van egy ilyen iskola. De országosan is egyedülálló, hogy általános iskolának saját (fenntartói) tulajdonában van műfüves, kivilágított pályája. Sikeres vállalkozás volt a sport felé nyitni.
– Mondják, hogy Ön menedzser típusú vezető. Szereti ezt a jelzőt?
– Ma már nem. Elcsépelt. Annak idején, amikor elmondtam, hogy menedzser típusú vezetésre van szükség, és ki kell alakítani az iskola imidzsét, sokan a tantestületből felhördültek, hogy mi ez, ne felejtsük el, hogy ez nem gazdaság, hanem iskola. Tudomásul kell venni, hogy ma ilyen a világ. Az iskolának is adni kell ilyesmire.
– Tervek?
– Kinőttük az edzőtermeket és a pályákat. Szeretnénk még pályát, ha nem is műfüveset, de rendezett talajú, védettet. És nagy álom, hogy a lakótelepen, ahol én is élek, épülhessen egy sportcsarnok. Mivel, annak ellenére, hogy idősek élnek errefelé, itt van a legtöbb oktatási intézmény, akik a testnevelésórákon mind teremhiánnyal küszködnek. Talán a fiatalság is jobban idetalálna így a Landorhegyre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata