Archivum
Rongybabák a döntéshozóknak
Novemberben volt 20 éve annak, hogy az ENSZ közgyűlése elfogadta a „Gyermekek jogairól" szóló egyezményt, mely aktív szerepvállalásra szólította fel az államokat, nemzetközi és helyi szervezeteket a gyermekek jólétének biztosítása érdekében. Erre kívánta felhívni a figyelmet az UNICEF Magyar Bizottsága. Ezért országos akciót szervezett, melyben oktatási intézményeket, civil szervezeteket szólítottak fel rongybabakészítésre, mellyel a döntéshozókat ajándékozták meg.
Figyelemfelhívó akció

Az akció az ország legtöbb pontján már lezajlott. Zalaegerszegen, a februári közgyűlésen került sor.
A rongybaba-program koordinátora Iványi Ildikó, a helyi Nagycsaládosok Egyesületének vezetője volt, aki elmondta, 114 babát készítettek a megyeszékhelyen, legtöbbet (51 darab) a Deák-szakközépiskolás lányok.

Őket követte a sorban a Nagycsaládosok Egyesülete (32), illetve a Mindszenty-iskola (13). A babák igazolvánnyal ellátottak, melyben a készítőt is feltüntették.

– Ezzel a programmal is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a döntéshozók tegyenek meg mindent, hogy a gyerekeket a családok könnyebb körülmények között nevelhessék fel – mondta Iványi Ildikó.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata