Az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a pénz

Kampányról, a munkahelyek megőrzéséről,

rosszindulatú pletykákról – dr. Gyimesi Endrével

– Milyen tapasztalatokat szereztek az ajánlószelvények gyűjtése közben?
 – Több ezer emberrel találkoztunk, a tapasztalatok kedvezőek voltak, a legtöbb helyen szívesen fogadtak, és a segítőtársaim is hasonlókról számoltak be. Ugyanakkor néhány negatív jelenséggel is szembesültünk. Szinte mindenkit a munkahelyek elvesztése, a munkahelyteremtés, a megélhetés lehetősége foglalkoztat, ami természetes.

Viszont számos tévhit, jelentős információhiány jellemzi az emberek nagy részét például a gyárak, üzemek privatizációjával kapcsolatban, és azzal, milyen jogosítványa van egyáltalán egy önkormányzatnak ezekben a kérdésekben. Aztán néhány rosszindulatú hazugsággal is szembesültünk, ami személyemet, családomat támadta. Ezek arról szóltak, hogy nekem milyen tulajdonrészem van gazdasági társaságban.

Nos, semmilyen érdekeltségem sincs, és rokoni kapcsolatban sem vagyok Kecskés Richárddal és a feleségével sem. Ez utóbbit azért említem, mert néhányan rákérdeztek. És házam sincs Győrben, Sopronban és Pécsen. Megdöbbentettek ezek a feltételezések. Úgyhogy, aki bármilyen bizonyítékot tud mutatni, annak komoly pénzösszeget ajánlok fel.

– Honnan származnak ezek a megjegyzések?
– Azt mondták, a piacon és a buszmegállóban hallották... Hát ilyen tapasztalatokat is szereztünk, ez már szerintem kimeríti a becsületsértést és a rágalmazást is. Tizenhat éve vagyok polgármester, nagyon sokan tudják, hogy a Bartók Béla úton lakom egy társasházban a családommal, két felnőtt gyermekemmel, és hogy ennek a lakásnak az egynegyede az enyém. És tulajdonosa vagyok még felerészben egy másik lakásnak, ami örökös haszonélvezettel terhelt. Hát, ennyi.

– Zalaegerszeg iparszerkezete a 90-es évek elején kezdett megváltozni. Hogyan emlékszik e folyamatra?
– Számos területen új iparágakat honosítottunk meg, gondolok a Flextronics idetelepítésére, ugyanakkor régi iparágakat munkával tudtunk ellátni. Itt elsősorban az építőiparra gondolok. Zalaegerszegen és környékén a mély- és magasépítő cégek át tudták vészelni a rendszerváltozás időszakát.

Sok kis cég jelen pillanatban is talpon van, ellentétben az ország más területeivel. A régi nagy állami cégeket különböző banki hitelekkel privatizálták, ezek a cégek nem voltak elég erősek, és amikor a pénzintézetek más, kedvezőbb megoldásokat választottak, cserbenhagyták ezeket a cégeket.

Nem volt felkészülve az ország mezőgazdasága és élelmiszeripara az Európai Unióhoz való csatlakozásra sem. A riválisaink ezt nagyon jól kihasználták, ezért sikerült a teljes élelmiszeripart és húsipart tönkretenni. Ez tudatos volt, tessék körülnézni az országban. Nem zalai jelenségről van szó.

– A ruhagyár privatizációja után még évekig vegetált a részvénytársaság. Több száz milliós veszteséget halmozott fel. Végül a CIB Bank mondta fel a hitelt. A zalaegerszegiek közül sokan kötődtek a gyárhoz.
 – Ez így van. Több külföldi tőke bevonásával alakult a gyár 1990-ben részvénytársasággá, majd 1996-ban már többségi osztrák tulajdonban volt. Senki nem nézte akkoriban, milyen feltételekkel privatizálták a ruhagyárat.

– Mire gondol?
– Tulajdonképpen az osztrák tulajdonos megrendelő is volt egyben, alacsony árai voltak, hiszen önmagával kötött szerződést. Saját magától addig vásárolt termékeket áron alul, míg a konkurenciát megszüntette, aztán széttárta a karját... 2002 decemberében mondta ki a cégbíróság a felszámolást.

– Az igaz, hogy a Zalabaromfi esetében még mindig folyik a jogvita az érdekelt bank (CIB Bank) és a magántulajdonos között?
 – Igen. Talán még sokan emlékeznek rá, a cégcsoport folyószámláit egyik pillanatról a másikra zárolta a bank. Nagyon sajnáltam ezt a vállalatot, a dolgozók érdekében kétszer is felszólaltam a parlamentben, tárgyaltam a minisztériumokban.

Annyit sikerült elérni, hogy a dolgozókat nagy nehezen kifizették. A kormány viszont tehetett volna többet is. Az Orbán-kormány annak idején megakadályozta a győri kekszgyár bezárását... Tudom, most említeni fogja a Zalahúst, mert ez a harmadik gyár, amiről beszélnek az emberek.

– Igen. Sokan várták, hogy az önkormányzat segíteni fog.
– A Zalahús tulajdonosa több befektetővel is tárgyalt a cég eladásáról, erről hallottunk. Az önkormányzat nem tudott segítséget nyújtani a már eladósodott cégnek. Felmerült ugyan, hogy kétmilliárdos befektetést vállaljon fel a város, de ilyent közpénzből nem tehettünk meg, nem beszélve arról, hogy semmilyen tájékoztatást sem kaptunk a cég működésével kapcsolatban.

Az írásos dokumentációk hiánya miatt még odáig sem jutott a dolog, hogy egy közgyűlési előterjesztés készüljön. Nem volt miről tárgyalni. Az önkormányzatnak pedig el kell számolnia a közpénzzel, ezért hazugság, hogy mi megmenthettük volna a Zalahúst. De most én is feltennék egy kérdést.

Ezek a cégek mikor mentek tönkre? Nem 1999–2002 között, amikor a Fidesz volt kormányon, hanem az elmúlt nyolc évben, amikor a szocialisták. Nem nekik kellene feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre tőlem várnak választ? Az ország gazdaságának tönkretételéért ki a felelős? Az országban most 11 százalékos a munkanélküliség, Zalaegerszegen sajnos 7 százalék felett van, ez is sok, tudom, de még így is a térségben jól állunk.

És igyekszünk is, ami tőlünk telik, mindent megteszünk. A városban sokan ismerik az önkormányzat munkahelyteremtő programját, és sok segítőnk is van ezen a téren. Amikor 1994-ben polgármesternek választottak, szintén nagyon magas volt a munkanélküliség, néhány év alatt sikerült 3 százalékra leszorítani. Aztán 2004 eleje óta fokozatosan emelkedni kezdett. Bízom abban, jövőre ismét csökkenésről számolhatunk be.

– Az elmúlt ciklusokhoz viszonyítva mintha rosszabb lenne a politikai légkör...
 – A legnagyobb probléma, hogy a közért cselekvő embereknek eltűnt a hitelessége a magyar társadalomban, azok miatt, akik korrupciókkal és egyéb tevékenységükkel lejáratták a politikai elitet. Meggyőződésem, hogy a többség önzetlenül tesz a közösségért, és mégis egy kalap alá veszik azokkal, akik visszaélnek a hatalmukkal. Én például nem is vágytam soha arra, hogy vagyonom legyen. Sokkal többre becsülöm az emberi kapcsolatokat a pénznél.

– Mire költ szívesen?
– Könyvekre, kirándulásra, nyaralásra.
– Divat, öltözködés?
– Olyan vagyok, mint a férfiak nagy többsége, a vásárlást szükséges rossznak tartom. Tudom például, hogy nekem nem áll jól a nyakkendő, azóta hordom, amióta polgármester vagyok. De tudom, hogy muszáj, mert egy közösséget képviselek, amelyet tisztelek.