2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Jelentős belvárosi fejlesztések

2010. március 02. kedd, 15:56
Címkék:

„Minden eddigieknél jelentősebb fejlesztésekre kerül sor 2010-ben a zalaegerszegi 04. számú választókerületben” – válaszolta érdeklődésünkre Balaicz Zoltán, a belvárosi körzet önkormányzati képviselője. „A közgyűlés február elején fogadta el az ez évi költségvetést, mely számos új beruházást és a már megkezdettek folytatását eredményezi a belváros északi részén, illetve Olában.”

 

Tetőrekonstrukció a Zrínyi-gimnáziumban

A képviselő elmondta: az elmúlt években megújult a Munkácsy és Sütő utca közötti járdaszakasz, új aszfaltburkolatot kapott a 76-os számú főút Balatoni úti és Kazinczy téri szakasza, valamint kiépült a kerékpárút. A 2010-es évben a munka folytatódik a Sütő utca és a Mindszenty tér közötti járdaszakasz újraaszfaltozásával és a Kazinczy tér 4. számú ház salétrom-mentesítésével.

Balaicz ZoltánAmi a további környezet- és hangulatjavító munkákat illeti, a következő hónapokban megújul a Stadion út 6. és 8. számú házak által határolt tömbbelső. A tervek szerint a területre új növényeket, virágokat telepítenek, és padokat helyeznek ki, hogy még hangulatosabb legyen környék.

Ehhez hasonlóan folytatódik több Rákóczi utcai, és Ola utcai járdaszakasz felújítása is. A képviselő tisztában van azzal is, hogy a Stadion út 1. számú épület előtti szakasz (az üzletsor mögötti terület) nem nyújt túl esztétikus látványt, így 2010-ben ez a rész is csinosításra kerül.

A választókerületben működő intézmények karbantartására, fejlesztésére is lesz mód. Tavaly a Kis utcai Tipegő Bölcsődében megszépült a homlokzat, és újrafestették a kerítést. Idén a beruházás a terasz felújításával folytatódik majd. „Nem halasztható tovább a Zrínyi Miklós Gimnázium külső épületeinek felújítása sem” – folytatta Balaicz Zoltán.

„A munka a tetőrekonstrukcióval kezdődik.” A választókerületet érintő legnagyobb beruházások azonban a következő évekre is áttevődnek, hiszen 2010-ben kezdődik, és 2013-ban zárul a Belvárosi Rehabilitációs Program. A projekt első elemeihez az önkormányzat elnyerte a központi támogatást, a szerződés már aláírásra került.

Ennek megfelelően hamarosan megtörténik a piac ideiglenes áthelyezése a Várkör és a Budai Nagy Antal utcai területre. A Piac téren sor kerül a felszín rekonstrukciójára, a mélyparkolók kialakítására, továbbá egy belső elkerülő út épül a Jákum utcától a Vágóhíd utcáig az egykori vasúti pálya helyén. „A több éves beruházás végső célja, hogy a Kazinczy tér teljesen megújuljon, s ismét igazi belvárosi térként funkcionáljon.”

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)