Archivum
Mozi volt, most kőhalom
Két évtizeddel ezelőtt még a város nyári kulturális életében helye volt a kertvárosi szabadtéri mozinak. Aztán sokáig kihasználatlanul omladoztak a széksorok, mállott mindinkább a betonaljzat. A szomorú látvány azonban már a múlté, mert megkezdődtek a Liszt-iskola udvarán lévő szabadtéri színpad felújítási munkálatai. Ha minden a tervek szerint halad, az évzárót már itt rendezheti meg az iskola, nyáron pedig kellemes programokra térhetnek majd be a városlakók.
Felújítják a Liszt-iskola szabadtéri színpadát
– A szülők segítségével fogtunk neki a felújításnak, mely az iskolának és a városnak is a javára válik majd – mondta Winklerné Fehér Lívia tagintézmény-vezető. Hozzátette, az alapítványi bál teljes bevétele mellett a városrészi képviselők és a város támogatását is élvezi az ötlet.
A megvalósításban szóra érdemes a kétkezi munka is. A régi beton elbontását ugyanis társadalmi munkában vállalták, melyből a szülők, pedagógusok, hozzátartozók és az önkormányzati képviselők is kivették részüket. Aztán jönnek majd a szakmunkások, hogy újra betonozzanak, új ülőkéket, faburkolatú színpadot, új vetítővásznat készítsenek.
– Elsősorban a saját rendezvényeinknek szeretnénk itt helyet találni, de a Kertváros és a város számára is szervezünk programokat, találkozókat. Erre nézve van már néhány elképzelés az idei nyárra is – tette hozzá az igazgatónő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata