2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Közmunkaprogramok

2010. január 26. kedd, 19:07
Címkék:

A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás újabb közmunkaprogramok megvalósításába kezdhet. A január 15-től június 15-ig tartó foglalkoztatás összesen 190 főt érint a kistérségi társulás illetékességi területén.

Szintén László, a társulat munkaszervezetének megbízott vezetője érdeklődésünkre elmondta, az egyik pályázat a roma származású munkanélküliek foglalkoztatását segíti elő, 160 fő bevonásával. Specialitása a programnak, hogy 20-25 szakképzett egyén a megyeszékhelyi nyugdíjbiztosítónál adatrögzítést végez.

A Támasz szociális intézménynél is elhelyeznek 7-9 főt, akik a települési szociális munkában vesznek részt. A közmunkaprogramban a romák által lakott házak környezetének rendbetétele is megvalósul az egyes településeken – például Söjtörön, Alsónemesapátiban, Nemesapátiban.


A másik nyertes pályázat a téli-tavaszi közmunkaprogram, mely 30 fő foglalkoztatását teszi lehetővé öt hónapon át. Ők az önkormányzatok feladatellátásához kapcsolódó munkákban, mint például a hóeltakarítás, közterületek rendezése - vesznek részt.
Az első pályázat 92 millió, míg a második 17,6 millió forint támogatást kapott.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)