Archivum
Közös MDF–SZDSZ lista
A zalai együttműködés közös alapja a nemzeti-liberális gondolat, melynek megteremtője Deák Ferenc. Az ő örökségét mind a két párt magáénak tartja – fogalmazott az MDF–SZDSZ közös sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen Baján Antal, az MDF megyei elnöke, aki bemutatta a zalai választókerületekben induló öt jelöltet. A megállapodás szerint az MDF nevén négyen szerepelnek, míg Nagykanizsán közös MDF–SZDSZ jelöltként.
Zalaegerszegen (1-es vk.) Baján Antal mérnök-üzemgazdász indul egyéni jelöltként, Nagykanizsán (2-es vk.) Röst János alpolgármester, aki 16 éve önkormányzati képviselő. Keszthelyen (3-as vk.) Dudás János vállalkozó, Lenti–Letenye térségében (4-es vk.) Taoufik Hilmi agrármérnök, aki török nemzetiségű, de 37 éve él Magyarországon, 23 éve pedig Lentiben.
Zalaszentgróton és térségében (5-ös vk.) az MDF színeiben indul dr. Szigethy István jogász, aki a rendszerváltozást követően nyolc éven keresztül az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának volt a tagja.
A sajtótájékoztatón dr. Szigethy István elmondta: a két párt között az együttműködésnek már volt sikeres előzménye. 1989-ben egy pótországgyűlési választáson az MDF–SZDSZ– Fidesz közös jelöltje, dr. Marx Gyula nyert. Hangsúlyozta: a két párt egyetért abban, hogy a megyében kulcskérdés a közlekedés korszerűsítése, mindenekelőtt Észak-Zala bekapcsolása az országos gyorsforgalmi úthálózatba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata