Archivum
Szocialista reagálás
Kiss Ferenc szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztató keretében reagált dr. Gyimesi Endre szavaira. Mint fogalmazott, nem mindegy, hogy válság idején milyen intézkedéseket hoz a kormány. A parlament MSZP-frakciója augusztus óta egyeztetett a kormánnyal a költségvetésről, és amiről tudták, hogy komoly ellenérzést vált ki a társadalomból, rögtön módosító javaslattal álltak elő.
– Érezzük a felelősséget, de tudjuk, hol a határ – mondta –, a szocialisták az ország teherbíró képességét nézték, és szó sincs arról, hogy feláldozták volna a hitelességüket.
Kiss Ferenc reagált dr. Gyimesi Endre benyújtott módosító javaslataira is.
Mint fogalmazott, a zalaegerszegi fejlesztésekre vonatkozó javaslatok természetesen jogosak, a kérdés viszont az, van-e mindezekre jelenleg fedezet. Az a felelős gondolkodás, amikor a fejlesztési javaslatokkal akkor állunk elő, amikor az ország teherbíró képessége ezt megengedi. Nem választási költségvetés készült. Szerinte fideszes képviselőtársának el kellene azon gondolkodnia, mindent megtettek-e azért, hogy a fejlesztések megvalósuljanak.
Az M9-es úttal kapcsolatban megjegyezte: a közlekedési miniszter jóváhagyta Körmendig a gyorsforgalmú út építését. Tehát most az a kérdés, hogyan tovább M9-es? A 76-os út felújításának fedezete is biztosított, ennek a szakaszai már épülnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata