2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Adósság és díj-tartozás miatt bezárt a hotel

2010. március 27. szombat, 17:58
Címkék:

Néhány héttel ezelőtt még a zalaegerszegi önkormányzat tervtanácsa tárgyalta – s jóvá is hagyta – a Hotel Balaton felújításai terveit, péntek óta viszont zárva tart a szálloda. Mint arról több internetes portál is beszámolt: törleszthetetlen adósságok és a wellness részleget működtető Semira Spa Kft. jelentős közüzemi tartozásai miatt felszámolás alá került a hotel, 40 alkalmazott veszítette el munkáját. A bezárásnak semmilyen előzménye nem volt, legalább is a külvilág felésemmiképpen. A híradások épp ellenkezőleg, a szálloda közelgőfelújításáról szóltak.

 

                                                              Szálloda lehet a jövőben is

Dr. Gyimesi Endre polgármester szombat délután érdeklődésünkre elmondta az egyik alkalmazott hozzátartozója kereste fel, s ő tájékoztatta a szálloda bezárásáról. Ezt követően megkereste a hotel ügyvezetőjét, hogy tájékozódjon az esetről. A polgármester úgy tudja: a szállóval kapcsolatban álló bank az üzemeltetést a felszámolónak adta ki, aki ezt tovább adta a bérlőnek. Szó volt a hotel eladásáról is, ám mikor kiderült, hogy a bérlőnek komoly tartozásai vannak, az események nem várt fordulatot vettek. Hiába volt teltházas foglalás a húsvéti időszakra, a bank és a felszámoló cég radikális döntést hozott. Elindították a felszámolást, az épület pedig bezárt. A bérlő viszont ígéretet tett, hogy tárgyal még a bankkal a lehetőségekről. Bővebb információt majd ők tudnak adni. (A források szerint erre előreláthatólag a jövő hétig várni kell.)

Kérdésünkre, hogy ha a tárgyalás eredménytelennek bizonyul, mi lesz az épület sorsa, a polgármester elmondta: számára a logikus lépés az lenne, ha egy másik bérlőnek értékesítenék a hotelt, így az épület szálloda funkciója továbbra is megmaradna. Gyimesi Endre hozzátette, a városnak a továbbiakban is nagyon fontos az idegenforgalom fejlesztése, annál is inkább, mert néhány hete a budapesti Utazás 2010 szakkiállításon végzett kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy növekszik az érdeklődés Zalaegerszeg iránt. Főleg a fürdőzési lehetőségek, és a szép természetes környezet vonzza az embereket. Emiatt éppen hogy több szálláshelyre lenne szükség a városban. „Nem jó az, ha vállalkozók és bankok veszekszenek egymással, főleg ha ezzel a város értékei mennek veszendőbe. Az önkormányzat ilyen ügyekben azonban nem sokat tehet, csak remélhet”- fogalmazott a polgármester.

                                 hotel-balaton_2.jpg

 

                                                               Egy kis Balaton Szálló történet

A Hotel Balaton kétcsillagos szállóként, 59 szobával 1981-ben nyitotta meg kapuit a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat 37. szállodájaként. Az épület Baránka József építész (akkor a Zala megyei Tervező Iroda munkatársa) tervei alapján készült, a kivitelező pedig a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat volt. A Népszabadság 1981 decemberében így számolt be az új szálloda avatásról: nagy szükség volt az új létesítményre nem csupán a Balaton és a déli országhatár közelsége, hanem Zalakaros bővülő gyógyidegenforgalma miatt is.

Mint az a szálloda honlapján is olvasható, eredetileg Zala Szállónak keresztelték volna, ám a mellette futó Balatoni út miatt végül Balaton Szálló lett. A hotel 1985-86-ban tovább bővült társalgóval, valamint több szobája fürdőszobát is kapott. 2000 után pedig 140 fős konferenciatermet alakítottak ki és bővült az étterem is. 2004-ben épült fel mellette a Gyémántház, melynek alsó két szintjén helyezkedik el a Semira Day Spa élményfürdő.

A tervek között az szerepelt, hogy a szálloda még az idén megújul: s négycsillagos intézményként, Hotel Semira Day Spa néven várja a vendégeket. Az új, modernizált épület terveit Zsuppányi Gyula készítette el. Csak remélni lehet, hogy a tervek nem vesznek kárba.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)