Okosakat kérdezni

                                                           Fő cél: megszerettetni az olvasást

"Vannak, akik valóban gondolkodnak, ők igen. Kérdezni megtanulni bizony hosszú folyamat., például diktatúrában nem is lehet. A diktatúra hallgatni tanít nem kérdezni. Nem véletlen, hogy a francia vagy amerikai gyerekeknek be nem áll a szájuk. Nálunk néha bemegyek egy 40-60 fős közösségbe és a gyerekek, meg sem mernek szólalni. És tudom, hogy tele vannak kérdésekkel, de félnek, hogy kinevetik őket, hogy nem tudják megfogalmazni, millió problémájuk van. Aki nem kérdez, buta marad, mert nem kap válaszokat. Okos ember csak az lesz, aki kérdez, mert az kap válaszokat. A tanítási kényszer bennem van már gyerekkorom óta. Különben nem lennék túl több mint 500 író-olvasó találkozón, nem bírnám fizikálisan sem" - mondta Nógrádi Gábor, aki a zalaegerszegi gyerekekkel beszélgetve elmondta, olyan könyveket szeret írni, amely energiát ad az olvasónak. Egy - egy művéhez sok utánjárásra, tanulásra van szüksége, hogy tájékozott legyen a témában, akár pénzügyek, akár az állatok viselkedése terén. Kisfiúként, mint minden kortársa Puskás Öcsi II. szeretett volna lenni, de erősen hatott rá, hogy 5 éves korában az édesanyja megtanította írni, olvasni és mindezt meg is szeretette vele. Fő célja neki is ez, hogy a gyerekekkel megszeretesse az olvasást, mely a gondolkodást és a képzeletet fejleszti.

- Az ember sokféle tehetséggel születik. Az egyiket kiválasztja és elkezdi tanulni. A gyakorlást nem lehet megúszni. A tehetséget gyakorolni kell, hogy tudjad mennyire vagy tehetséges – bíztatta a diákokat, hozzátéve, hogy az írók egymástól „lopnak” stílust, megfogalmazást. Így tanulnak egymástól, akár a mai írók, akár a nagy elődök vagy a klasszikusok. Régen volt egy – két kedvenc íróm, aztán sok. Ma mindenkit kedvelek, aki ír valami jót – felelte az utolsó tanulói kérdésre.

- Mi alapján választja a könyvei témáit?

- Azon meditálok, hogy mi az, amivel keveset foglalkoznak otthon, az iskolában vagy a televízióban. Így tudok a gyerekeknek valamiféle tanáccsal szolgálni. Az én gyerekkorom az 50 - es 60 – as évekre esett és nem volt túl kellemes dolog. Egy gyereket meg tudok tanítani arra, hogy hogyan táplálkozzon, hogyan válasszon szakmát, készítsen költségvetést, mi az, hogy takarékosság. Vagy az emberi kapcsolatokról, a szeretetről szólnak a könyveim. Örülök, hogy a gyerekektől kapok visszajelzést az internetes fórumomra. És elgondolkodom, hogy 30 év telt el a Gyerekrablás a Palánk utcában megjelenése óta, azóta felnőtt egy generáció, akiknek már gyerekeik vannak és talán engem olvasnak.

- És ez milyen érzés?

- Rám nem fognak szavazni a választásokon, sem az alsó, sem a felsőházban. De ezek az emberek mind a tanítványaim kicsit. Akár élek, akár halok, itt most már nincs mese. Én továbbadtam azt, amit kaptam. Mert amit írok, az nem az én gondolatom, ötletem, az minimális benne. Az író, a költő, a tanító, az újságíró közvetít. Rajta keresztül szólalnak meg az előtte és vele együtt élők. A szót átadjuk, közvetítő szerkezetek vagyunk.