Rövidhírek
Adventi várakozók
Zsugyel Kornél lelkész elmondta, november 27-étől december 23-ig minden nap, délután háromnegyed ötre ide várják az érdeklődőket egy rövid elcsendesedésre. Ezeken az alkalmakon adventi énekek és Krisztusváró bibliai szakaszok hangzanak el. Emellett zalaegerszegi közéleti szereplők vallanak arról, mit jelent nekik az adventi várakozás és a karácsonyra való felkészülés.
Az adventi koszorú első gyertyáját Balaicz Zoltán polgármester gyújtotta meg. Örömét fejezte ki, hogy elsőként szólhat a jelenlévőkhöz. Mint mondta, az evangélikus közösség a mindennapokban is sokat tesz a város közéletéért, és most ismét egy újdonsággal állt elő. Mostantól napról napra egyre többen gyűlnek itt majd össze, ami azt mutatja, hogy ez a közösség nemcsak élő, hanem folyamatosan újító is, hangsúlyozta.
Pilinszky János: Hitünk titkairól című írásából idézte többek között azt: Az ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.
A polgármester kiemelte: „bármi is történjen a világban, bármi is történjen az országban, bizonyítsuk, hogy mi itt Zalaegerszegen összefogva, békességben és szeretetben tudunk készülni karácsony ünnepére.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán -
rovatunk hírei
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett