Rövidhírek
Egy pillanatra sem adták fel
ZTE: Nagy D. (12/6), Kovács G. (11/9), Boonstra, Burkholder (12/6), Horti (14). Csere: Keyona (20), Delics (10/3), Kuttor. Vezetőedző: Horváth Zsófia.
TFSE – MTK: Arsenics (10), C. Jenkins (19/15), A. Jenkins (25/3), Süle (10/6), Bernáth (3/3). Csere: Boros, Kovács K., Doktor (1), Németh (1), Miháczi, Herman (3/3). Vezetőedző: Magyar Bianka.
Két középcsapat összecsapásán jól kezdett a ZTE, a házigazdák jól védekeztek, támadásban kevesebbet hibáztak és vezettek (7. p.: 12-7). Ezután rákapcsolt a fővárosi csapat és a negyed végére kiegyenlített, sőt átvette a vezetést. Főleg azért, mert a két Jenkins jól dobott és a vendégek 3 pontosi is célba értek. A hazaiak rendre futottak az eredmény után (20. p.: 32-36). Fordulás után sem sokat változott a játék képe. A hazaiak igyekeztek, volt, amikor egy pontra is felzárkóztak (28. p.: 52-53). A vendégeknél továbbra is a két Jenkins és Arsenics, a harmadik légiós szállította a pontokat. A záró negyedben Nagy Dóra 3 pontosával egyenlített a ZTE (33. p. 60-60). Egy vendég időkérés után a TFSE hat ponttal is elhúzott (36. p.: 63-69). A ZTE azonban nem adta fel, bejöttek a hármasok, és a védekezés is javult. Végül remek hajrával fordított a hazai csapat.
A rangadón javarészt légiósaik ponterős játékával a fővárosiak vezettek. A ZTE azonban egy pillanatra sem adta fel, s káprázatos utolsó négy percet produkált. 3 pontot engedélyezett ellenfelének miközben 16 pontot dobott és nem érdemtelenül nyerte meg a mérkőzést.
Edzői értékelések:
Horváth Zsófia: - Nagyon egységes ellenfelet sikerült legyőznünk, csapatként harcolva. Büszke vagyok játékosaimra, odatették magukat és megnyerték a mérkőzést.
Magyar Bianka: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Egerszegen. A hazaiak jól felkészültek belőlünk, extrán védekeztek és megfordították a mérkőzést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Letartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párjátPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátÚjabb forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában!Fejlesztés indul a zalaegerszegi Göcseji útonGasztroséta Zalaegerszegen a turizmus világnapjánKutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszán -
rovatunk hírei
Letartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párjátPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátÚjabb forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában!Fejlesztés indul a zalaegerszegi Göcseji útonGasztroséta Zalaegerszegen a turizmus világnapjánKutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszán top 10
Jótékonysági hegedűkoncert Nauratyill Esztertől Emléktábla Siklósi VilmosnakBiciklitúra a szív egészségéértPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátMúzeumi kerengő PetőfirőlXIX. Zalai MurcifesztiválValóságrészletek - fotókiállításSzüreti felvonulás és Aszaló HétvégeÁllati sokadalom 2023