Rövidhírek
LMP: egyenlő munkáért egyenlő bért
A Lehet Más a Politika "Több bért az embereknek" címmel tartott sajtótájékoztatót a zalaegerszegi Dísz téren a közelmúltban. Az eseményen részt vett dr. Paksy Zoltán, a szervezet zalaegerszegi országgyűlési képviselőjelöltje is.
Ungár Péter elmondta: a kormány három társadalmi csoportot is az út szélén hagyott, amikor nem fordított kellő figyelmet a bérek növekedésére és a munkavégzés elismerésére. Egyik ilyen az otthonápolást végzők csoportja. Őket a kormány nem is fogadja el hivatalosan munkavégzőknek, és mindössze 56 ezer forint juttatást ad azoknak, akik valamely hozzátartozójukat ápolják. Az LMP legalább a duplájára emelné ezt az összeget, és munkaként ismernék el a tevékenységüket.
Nem emelkedett a fizetése azoknak sem, akik az oktatásban vagy egészségügyben dolgoznak technikai alkalmazottként, kisegítőként. Az ő fizetésüket is el kellene mozdítani a minimálbérről. A politikus szerint viszont a legfelháborítóbb dolog az, hogy Magyarországon még mindig kevesebbet keresnek a nők a férfiaknál, még olyan munkahelyek esetében is, ahol ugyanolyan bér illetné meg őket. A párt kormányra kerülése esetén is kiáll az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elv mellett.
Paksy Zoltán a bérezésekkel kapcsolatban hozzátette: sajnálatos az is, ami a közszférában - azon belül is a kulturális ágazatban - történik. Itt ugyanis tíz éve nem emelkedtek a fizetések. Az LMP ezen is változtatni kíván, ha kormányra kerül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak