Szabadságunkat köszönhetjük nekik

Mégpedig embertelenül, ahogy Kaján Imre múzeumigazgató fogalmazott beszédében az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett zalaegerszegi ünnepségen Csány László szobránál. Mint mondta, ha nem is tekintünk fel minden alkalommal a forradalom és szabadságharc zalai vértanújának szobrára, ott belül mindenkiben megvan a gyász és döbbenet érzése, amikor eszünkbe jut a megalázó megtorlás, ahogy elbánt szabadságharcunk hőseivel az akkori Habsburg hatalom.

Az Aradi Vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen

Csány, Batthyány, az aradi tábornokok és a többiek egy polgári országért küzdöttek és ez a harcuk sikeres volt. Haynau hiába öldökölt, egy dolgot ért el: egységbe tömörítette a magyar nemzetet, amely azután számon tartotta hősi halottait, nyugdíjat adott a 48-as honvédeknek, sőt egyik akasztottjával tetette az uralkodó fejére később a koronát. Máig apáról fiúra száll, hogy „magyar ember sörrel nem koccint”, majd számolt is a magyar tizenháromig, amikor Ferenc Józsefnek felesége, gyermekei, testvérei erőszakos halálát kellett megélnie. Ezt „Batthyány-átokként” tartja nyilván a magyar közvélemény.

Gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is fel akarta akasztatni Haynau, csak felesége lélekjelenléte mentette meg őt a szégyentől. Felvágta az ereit és így akaszthatatlanná vált, „csak” sortűz elé kellett állnia. Kilenc főtisztünket nemcsak halálra ítélték, de meg is alázták: a marhatolvajoknak és útonállóknak járó kötelet kapták, ahogy Csány László is. Az egykori visszaemlékezések szerint hőseink teljes nyugalommal adták át magukat a bakónak. Tudták, hogy egy jobb világért küzdöttek eredményesen, és haláluk megadja az alapot a magyar nemzet szabadságvágyának. Ebben nem is csalatkoztak, hiszen most is itt vagyunk, szabad ország szabad polgáraiként gondolhatunk rájuk.

A megemlékezésen verssel, dallal, tizenhárom fáklya meggyújtásával és koszorúzással rótták le tiszteletüket 49 októberének mártírjai előtt, akik békét teremtettek magyar és magyar között.