Rövidhírek
Szükség van hospice ellátásra
Utalt arra, hogy mivel alaptörvénybe került, ezért a helyi rendeletet, mely a közterületen életvitelszerű tartózkodást tiltotta, hatályon kívül helyezték. Ezután a rendőrség feladata a magasabb szintű jogszabály betartása. Módosította a testület a harmadik negyedéves költségvetését, a főösszeg 48 milliárd 350 millió forint.
A városi közgyűlés döntéseiről
Az első féléves gazdálkodással kapcsolatban a polgármester elmondta, az uszodaépítés közbeszerzési eljárása lezárult, az alsóerdei szabadidőközpont és a Mindszenty-projekt tervezési szakasza véget ért. Jelentős központi támogatás érkezett a város számlájára, de a kifizetések a még meg nem valósult fejlesztések miatt csúsznak. Így az átmenetileg szabad pénzeket lekötötték az Államkincstárnál.
Elfogadta a közgyűlés a város esélyegyenlőségi programját (2018-2023). Ezzel kapcsolatban Balaicz Zoltán kiemelte az időskorúak helyzetét: egyre többen igényelnek idősotthoni elhelyezést Zalaegerszegen. Pályázati lehetőséget kell keresni, hogy épülhessenek idősotthonok, valamint a magánberuházást is ösztönözni kell ebben a kérdésben. Igény lenne hospice ellátásra, ugyanis nincs méltó gondoskodás az élet utolsó szakaszában.
A polgármester beszélt arról is, hogy a Zalavíz Zrt. kidolgozott egy szakmai anyagot a hulladékfeldolgozás során keletkező biogáz fűtési célú hasznosítására. Az elképzelés alapja az, hogy a helyi Ökováros program keretében már több éve buszokat és személyautókat üzemeltetnek biogázzal. A nyáron átadott új hulladék-feldolgozó üzem kapacitásait távfűtésre is hasznosíthatónak tartják. (Zalaegerszegen jelenleg nincs távfűtés). Egy biogáz alapú mini-erőmű létrehozásával olcsóbban lehetne fűteni a városi sportcsarnokot, a közelben lévő bölcsődét, óvodát és a Zala Pláza épületét is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között